Karácsonyi hangverseny az Erkelben


2012-12-15 22:12:54  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Karácsonyi hangverseny az Erkelben főképe
Az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában hagyomány, hogy az intézményben működő hat kórus (Minikórus, Nótafa, Normálkórus, Tagozatos Nagykórus, iskolai zenekar, Éneklő Szülők Kara és az Erkel Kórus) karácsony előtt koncerttel örvendezteti meg a közönséget. A nagy érdeklődésre való tekintettel ma délután és este is színpadra léptek a kórusok az iskola aulájában. A szép számban megjelenteket Heizer Zoltánné igazgató köszöntötte.
- Az ünnep közeledtével minden megváltozik, a négy hét, - advent időszaka, - a várakozás, a lelki felkészülés ideje. Egy-egy pillanatra megállunk a rohanó világban és számvetést készítünk az elmúlt évről. Felidézzük a legszebb pillanatokat és minden szépséget, jóságot elraktározunk lelkünkbe, hogy ebből meríthessünk erőt az elkövetkező újév napjaira is. Az ünnep hangulatában a másik emberre figyelünk, és arra gondolunk, hogy mit nyújthatnánk szeretteinknek, azoknak, akik fontosak számunkra. Ez a mi legemberibb értékünk. Nem a drága ajándékok jelentik szeretetünket, hanem az, hogy önmagunkból mit adhatunk. A szeretet ünnepén elfelejtjük mindazt a sok fáradozást, amit az ünnepre való készülődés okozott. Mi is nagyon készültünk, gyerekek, felnőttek egyaránt. Kicsik és nagyok izgatottan várnak már arra, hogy megmutathassák, mivel készültek a mai hangversenyre. Átadják a szeretetet most a zene, az énekszó segítségével. Az elsősöknek, a legkisebbeknek ez lesz az első hangversenyük - mondta az igazgatónő.
A több mint másfél órás, szívet melengető hangversenyen a kórusoktól elsősorban karácsonyi dallamok csendültek fel.
Az előadások végén a közönség vastapssal jutalmazta a fellépőket.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!