Kiugróan sikeres éven van túl a Pápai SE atlétika szakosztálya


2012-12-13 13:16:04  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: masz.hu - Doba Istvá  | 


Kiugróan sikeres éven van túl a Pápai SE atlétika szakosztálya főképe
A szentendrei országos mezei futóbajnoksággal zárták az idei évet a Pápai SE atlétái. A verseny – csakúgy mint a 2012-es év - remekül sikerült a pápaiaknak, hiszen a 13 éves lányoknál a Kiss Anikó, Gyenge Dominika, Vajda Alexa összetételű csapat megnyerte a csapatbajnokságot, emellett a 14 éves fiúknál Horváth Gábor, a 15 éves fiúknál Krivácsy Benjámin is hatodik helyen ért célba. A versenyzők ezt követően egy hét pihenőt kaptak, majd meg is kezdték a felkészülést a következő versenyévadra.
- Túlzás nélkül állíthatom, hogy nagyon sikeres éven vagyunk túl - mondta Kis Károly, a PSE edzője. Ezidáig a 2010-es esztendő sikerült a legjobban, akkor 40 országos bajnoki helyezést értünk el, ami 1-8. hely valamelyikét jelenti. Idén ezt megtoldottuk tízzel, és ami ennél is örömtelibb, hogy ebből az 50-ből 10 országos bajnoki címet jelent, 12 második helyezést és kettő harmadik pozíciót. Idén sajnos a serdülőknek, az ifjúságiaknak és a junioroknak is elmaradtak fedettpályás bajnokságok, így jövőre talán még sikeresebb lehet a szezonunk. A gyerekek sokat fejlődtek, Kiss Gergő 800 és 1500 méteren is javított, Marton Viktória az országos diákolimpiát megnyerte idén, Horváth Gábor 1500 akadályon, 3000 méteren fejlődött sokat. Sok tehetséges fiatal edz nálunk, többen jövőre kezdik meg a versenyzést, ha kitartóak lesznek, sok szép eredményt hozhatnak az egyesületnek és a városnak is. A 2012-es versenysorozat végeztével szeretném megköszönni a sportolók hozzáállását, a szülők támogatását, Valler Ervin és Mórocz Katalin munkáját. Köszönjük az önkormányzat és a Johnson Controls segítségét, magánszemélyek felajánlását, akik a dobószakosztálynak fekvenyomó padot, súlyzókészletet biztosítottak, hozzájárulva a korábban említett eredmények eléréséhez.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!