Mikulás-csomaggal ajándékozta meg a gyerekeket a PVCNÖ


2012-12-07 17:02:46  | cikk: mo  | 


Mikulás-csomaggal ajándékozta meg a gyerekeket a PVCNÖ főképe
Mivel ebben az évben kevesebb rendezvényt tudhat maga mögött a Pápa Városi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat (PVCNÖ), ezért a testület úgy döntött, Mikulás-napi műsorral kedveskedik a városban élő cigány közösség gyermekkorúi számára. A műsorral egybekötött rendezvényen Holdosiné Bánhegyi Ildikó köszöntötte a megjelenteket. A PVCNÖ elnöke elmondta, 400 kisgyermek számára állítottak össze – különféle finomságokból, édességekből álló – Mikulás-csomagot, melyet az előadás végén kaphattak meg a jelenlévő családok.
A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében tartott Mikulás-napi rendezvényen a kolontári Szabrina lépett színpadra, akit az egyik televíziócsatorna zenés műsorából már jól ismertek a résztvevők. Szabrina három éve járja az országot énekes műsorával. Produkciójában a mulatós zene dominál, s ezt roma popzenével ötvözi. Az előadás végén – advent lévén – repertoárjából nem maradhatott ki egyik karácsonyi dala sem. Szabrinét nagy örömmel fogadták az érdeklődők. A fiatal énekesnő emelkedett hangulatot termetett a színházteremben.
A műsort követően a megjelentek találkozhattak a Mikulással és átvehették a gazdag ajándékcsomagot is.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!