Zsivóczky-Pandel Gyula: Stabil középcsapat szeretnénk lenni


2012-12-06 19:19:10  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: vidi.hu  | 


Zsivóczky-Pandel Gyula: Stabil középcsapat szeretnénk lenni főképe
A Lombard Pápa múlt héten a Paks otthonában 2-0-s vereséget szenvedett az OTP Bank Liga második előrehozott tavaszi fordulójában. A fiaskó volt a mieink utolsó bajnoki mérkőzése ebben a szezonban, Szűcs Lajosék a 13. helyen telelnek, mérlegük öt győzelem, öt döntetlen, hét vereség, 16 rúgott és 25 kapott gól. Zsivóczky-Pandel Gyula szeptember elején vette át a gárda irányítását Bene Ferenctől, és a Kecskemét ellen győztes meccsen mutatkozott be. A szakemberrel az eltelt három hónapról, és a lejátszott 11 bajnokiról beszélgettünk.
- Amikor felkértek a vezetőedzői posztra, nem volt kétséges, hogy elvállalom, hiszen érzelmi szálak is fűznek a klubhoz. Nagy elánnal és nagy ambíciókkal érkeztem a csapathoz, ahhoz az együtteshez, mely öt meccs alatt mindössze két pontot szerzett, és szemmel látható volt, hogy nem volt acélos a játék, fizikálisan és mentálisan sem voltak rendben a játékosok. Soha nem foglalkoztam az elődöm munkájával, most sem teszek ilyet. Segítőmmel, Sütő Szilárddal elkezdtük a munkát, úgy érzem 17 forduló elteltével reális helyen állunk, ám ezzel a pozícióval egyáltalán nem vagyunk megelégedve, és azon dolgozunk, hogy tavasszal jóval előrébb kerüljünk. Ezt a három hónapot „tűzoltásként” foghatjuk fel, stabilizáltuk a helyünket, az igazi építkezés január elejétől kezdődik. Egyelőre mentálisan erősebbek vagyunk, mint fizikálisan, lépcsőzetesen dolgozunk, hogy fel tudjunk zárkózni.
- Mi volt a hullámzó teljesítmény oka?
- Jó kérdés, tény, hogy egyik héten a mennyben voltunk, a másik héten a pokolban. Egy biztos, a csapat bebizonyította, hogy mentálisan erős, hiszen több alkalommal hátrányból álltunk fel, ami a jövőre nézve jó dolog lehet, de a tartós stabilitást kell elérnünk, és az első gólokat nekünk kell szerezni.
- Mely találkozó(k)ra emlékszel vissza a legszívesebben az őszi szezonból?
- Azok a legkedvesebbek, melyeken győztünk – mondja nevetve. Voltak természetesen kiemelkedő összecsapásaink, gondolok itt a Haladás elleni presztízsmeccsre, vagy a Videoton elleni hazai sikerre. A másik véglet a fájó vereségek, elég az ETO elleni 6-0-ra, vagy a siófoki fiaskóra gondolni, vagy hogy itthon nem tudtuk legyőzni a Pécset, pontokat hullajtottunk el az Eger, és a Diósgyőr ellen, búcsúzni kényszerültünk a Magyar Kupából.
- Sok interjúdban egy megkezdett útról beszélsz, mit értesz ezalatt pontosan?
- Így van, minden játékosnak, edzőnek ki kell tudni tűzni maga elé egy távlati célt, amit meg akar valósítani. Nekem az első ilyen célom az volt, hogy ebben az évben stabilizáljuk a helyünket, úgy érzem ez sikerült. A Lombard Pápa évek óta kötéltáncot jár, a bajnokság végén a 10-14. helyen zár a gárda. Azt szeretném, hogy stabil középcsapattá váljunk, és ne legyenek kiesési problémáink. Négy-öt csapat kiemelkedik a mezőnyből, de a 6. és a 14. hely között néhány pont a különbség. Ez az ősz is megmutatta, hogy bárki bárkit képes legyőzni – így mi is - és megfelelő koncentrációval szép eredményt érhetünk el.
- Egy Ligakupa mérkőzés van hátra az évből, aztán pihenőre vonultok, mi lesz a téli felkészülés menete?
- A Kaposvár ellen azok kapnak lehetőséget, akik a szezonban kevesebbet játszottak, a mérkőzést követően a játékosok jól megérdemelt pihenőjükre vonulnak, a munkát január 7-én folytatjuk. A pihenő időszakra egyéni edzéstervet kapnak a keret tagjai, nyolc hetünk lesz a felkészülésre, ennek elégnek kell lennie. Természetesen lesznek edzőmérkőzések, ahogy a játékoskeretben is változások, a vezetőséggel egyeztetve minden posztra meghatározó játékost szeretnék igazolni, és a mennyiség helyett a minőségre helyezzük a hangsúlyt.
Zsivóczky-Pandel Gyula hozzátette, köszöni a drukkerek pozitív hozzáállását, és reméli, hogy jövőre még többen látogatnak ki a Perutz Stadionba. Végezetül minden Lombard szimpatizánsnak kellemes ünnepeket és boldog új esztendőt kíván.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!