A 2004-es népszavazásra emlékezett a Pápai Polgári Kör


2012-12-06 00:04:30  | cikk: HuHa  | 


A 2004-es népszavazásra emlékezett a Pápai Polgári Kör főképe
Mécsesgyújtással emlékezett szerda este a Wass Albert emlékkőnél a Pápai Polgári Kör tagsága a 2004-es ügydöntő népszavazásra. A megjelenteket Rabi István köszöntötte, majd Kincses László versmondó előadásában egy Wass Albert verset hallgattak meg az összegyűltek. A kör elnöke beszédében felidézte a nyolc évvel ezelőtti népszavazás témáját és annak eredményét.
-Ez a népszavazás nekünk, magyaroknak egy második Trianon volt, egy lelki Trianon – fogalmazott. –Akik arra a kérdésre, hogy az országgyűlés foglalkozzon-e azzal, hogy kettős állampolgárságot adjon a külhonban rekedt magyar testvéreinknek, azt válaszolták, hogy nem, azok abban a pillanatban hagyták jóvá a trianoni végítéletet.
Emlékeztetőül felidézte, a 2004. december 5-én tartott népszavazáson a választásra jogosultak 37 százaléka ment el szavazni, a 37 százalék 51,7 százaléka válaszolt igennel a kérdésre. Ez a szavazásra jogosultak 18,5 százaléka volt, ahhoz, hogy az igen szavazatok kötelezzék az Országgyűlést a kérdéssel való foglalkozásra, 25 százalékra lett volna szükség.
-Eredménytelen volt a népszavazás, bár az igenek száma kicsit több volt, mit a nem szavazatoké. Ez nagy keserűség volt külhonban rekedt testvéreink számára. Úgy értékelték, hogy az anyaország hátat fordít nekik – összegezte. Rabi István nemtelennek nevezte a Gyurcsány Ferenc, Hiller István, Kovács László által vezetett baloldali kampányt, beszéde végén pedig úgy fogalmazott, akik megemlékeznek erről a balul sikerült népszavazásról, hitet tesznek arról, hogy összetartozunk. Az évforduló alkalmából a jelenlévők mécsest gyújtottak a Wass Albert emlékkőnél. 

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!