Fiatal kamerakoptatók a városi tévé stúdiójában


2012-12-04 15:37:20  | cikk: mo  | 


Fiatal kamerakoptatók a városi tévé stúdiójában főképe
A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ közelmúltban indult projektje keretében indult a Kamerakoptatók című kurzus, mely a mozgókép írás-olvasás, a kompozíciós készség fejlesztését, képi látásmód és alkotó szemlélet kialakítását célozza meg. A kurzus a Pápa Városi Televízió stúdiójában zajlik októbertől decemberig, alkalmanként két tanórában. A televízió vezető-operatőre, a foglalkozások vezetője Mike László hangsúlyozta, a mai digitális világban a kamera alkotó módon történő használata és az erre való törekvés minden felvevőgépet a kezébe vevő számára hasznos és megszívlelendő tanács. Különösen akkor, amikor tehetséges – a kamerával való bánásmódban jeleskedő – diákok vizuális fejlesztéséről beszélünk.

A kurzus során, a technikai eszközismereten túl a résztvevők bepillantást nyerhetnek a fény-árnyék alkotó használatába, a megvilágítás, a képkomponálás alapvető szabályaiba és az utómunka folyamatába. A foglalkozásvezető kiemelte, a kurzuson az érdeklődés felkeltése és az eszköz tudatos használata a cél.
- Ez azért is fontos, mert manapság az emberek temérdek felvételt, fényképet, videót készítenek. Az a tapasztalatom, hogy rendkívül kevés olyan fénykép készül, amelyeket az emberek igazán meg is néznek, megpróbálnak feldolgozni. A videózásnál is ez a helyzet: minthogyha nem is maguknak, hanem csak úgy a nagyvilágba szórt dokumentumokat készítenének. Ezért próbálom e tekintetben némiképp tudatosságra nevelni a résztvevő gyerekeket.

Mike László megjegyezte azt is, a kurzusra tervezett 10 alkalom rendkívül kevés, de ha sikerül megszerettetni velük a fényképezést, a videófelvételt készítést, méghozzá az olyan felvételek készítését, amelyekről az embereknek gondolataik fogalmazódnak meg, akkor már megérte a tanfolyam.
- Talán sikerült rávilágítani az állókép és a mozgókép rögzítése közötti kapcsolatra. Nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy minden alkalommal fényképeket is elemezzünk. Rájöttek arra, hogy egy-egy képről mennyi mindent lehet mesélni. És hogy az az üzenet, amit ők megfogalmaznak, az a képen keresztül hányféleképpen értelmezhető, és maga az üzenet mindenkinél lecsapódik. A Pápa Városi Televízió vezető-operatőre elmondta azt is, a nyolcadik alkalom után a csoport egy részénél már érezhető a fogékonyság, a házi feladatként kapott fényképezés közben elkészült felvételek elemzésénél kiderül, hogy a gyerekek alkalmazni is tudják a stúdióban megszerzett ismereteket.
      
Varga Rebeka acsádról jár a városi tévé kurzusára. Ahetedikes lány nagyon élvezi a tanfolyamot. Elmondta, rendkívül jó a közösség és sokat tanult itt. Egészen más szemmel nézi a fényképeket és a felvételeket, és ő maga is másképpen készíti el az adott fotókat. Rebeka úgy vette észre, hogy a szüleinek is jobban tetszenek a képei. A diáklány szerint nem mindegy, hogy egy adott fotót miként komponál meg az ember, fontos tényező a fény, vagy az, hogy hol helyezi el a felvétel tárgyát a képen belül. Varga Rebeka örömmel vesz részt a Kamerakoptatók elnevezésű kurzuson. 

Tüske Roland kérdésünkre elmondta, neki is nagyon tetszik a kurzus, őt leginkább a fényképezés fogta meg. Ezentúl szívesebben vesz a kezébe fényképezőgépet. A tájfotózás tetszik neki leginkább, a jövőben hobbiból űzni is fogja a tevékenységet. Tüske Roland megjegyezte azt is, nagyon szeret rajzolni is, a fotózás pedig pont olyan mint a rajzolás, csak éppen fényképezőgéppel jönnek létre a tájképek.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!