Adventi vásár az Erkel iskolában


2012-12-03 22:29:01  | cikk: pt  | fotó: Erkel Ferenc Ének-Ze  | 


Adventi vásár az Erkel iskolában főképe
Első alkalommal rendeztek adventi vásárt az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában ma délután, és a rendezvény rögtön nagy sikert aratott.
Sütemények, forró tea és adventi szuvenírek várták az Erkel iskolába érkező szülőket és gyermekeiket, akik karácsonyi hangulatban beszélgethettek egymással, valamint az oktatási intézmény pedagógusaival.
– Az alsós munkaközösség vállalta magára a rendezvény lebonyolításának az oroszlánrészét, de valamilyen formában az egész tantestület részt vett az adventi vásár sikeres megvalósításában. A szülők nagyon sok süteményt ajánlottak fel az alkalomra, több mint 70 család mozdult meg a felhívásunkra. A kézműves kavalkádban többek között illatzsákot, karácsonyi kosarat, változatos papír- és karácsonyfadíszeket, vagy például mécsestartót lehetett beszerezni, de kínáltunk sütőtököt, valamint megvásárolhatóak voltak a felajánlott sütikből összeállított kisebb csomagok is. A süteményrecepteket sokszorosítottuk, így a kellemes, családias légkörben zajló vásár ötletbörze is volt egyben – nyilatkozta hírportálunknak Ludvig Andrea szabadidő-szervező.
Mint mondta, a nap végére az összes süticsomag gazdára talált, ez közel száz batyut jelentett. A vásárból származó teljes bevételt az erkeles diákok iskolai kézműves foglalkozásainak eszközfejlesztésére fordítják majd.
– Megemlíteném még, hogy az árusításban a diákönkormányzat tagjai is segédkeztek, a kínálatunkban szereplő ajándéktárgyak pedig a tantestületünk tagjainak keze munkáját dicsérik. Továbbá berendeztünk egy teaházat is, ahol terített asztalok és karácsonyi zene kísérete mellett beszélgethettek a szülők egymással, illetve a tanári kar tagjaival. A szülők számos ötlettel láttak el bennünket a következő, 2013-as adventi vásár megrendezésével kapcsolatban – fogalmazott Ludvig Andrea, aki nagyon sikeresnek ítélte az eseményt.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!