A mese a csodák világa – Ezúttal is nagy sikert aratott a Gyurátz iskola mesevetélkedője


2012-12-01 01:54:01  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


A mese a csodák világa – Ezúttal is nagy sikert aratott a Gyurátz iskola mesevetélkedője főképe
Gálaműsorral zárult a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola mesevetélkedője a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében tegnap este.
Az első tanévét 2001-ben indító oktatási intézmény idén immár tízedik alkalommal szervezte meg a népszerű és sikeres hagyománnyá vált rendezvényét, a Mesenapot. Három kategóriában lehetett nevezni a mesevetélkedőre: a pápai és a környékbeli általános iskolások meseíráson, illetve mesemondáson, míg az ország evangélikus tanintézeteibe járó diákok rajztudásukon keresztül mérhették össze tehetségüket.
A péntek délelőtti mesemondóverseny után az esti gálaműsoron zajlott le a díjátadás, miközben a színpadon a megmérettetésen résztvevő diákok által előadott mesék szórakoztatták a nézőteret színültig megtöltő közönséget.
Az egybegyűlteket elsőnek Szücs Gábor, a házigazda Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola igazgatója köszöntötte, majd Üreginé Halász Gabriella, a Budapesti Evangélikus Nevelési és Oktatási Osztály munkatársa nyitotta meg a rendezvényt, aki beszédében kiemelte, a mese a csodák világa. Mint mondta, a meséknek kortól függetlenül helyük van az életünkben, hiszen mindenkit megbabonáznak, elvarázsolnak.
– A népmesék egyszerűen nem tudnak kimenni a divatból. A népmesék azért időtlenek, mert azokat a közös dolgokat ragadják meg, amik mindenkiben megtalálhatóak. Arra tanítanak, hogy vannak nehézségek, problémák, de ezektől nem szabad félni, hanem szembe kell nézni velük, mert legyőzhetőek – fogalmazott Üreginé Halász Gabriella. Hozzáfűzte, a tízedik Mesenap jól mutatja, hogy a rendezvény sikeres, felemelő hagyománnyá vált, és sokszínűségével belopta magát a résztvevők szívébe.

Képek:

Az első helyezettek névsora



Meseíróverseny:

3. osztály: 1. Csortos Zalán – Szt. István Római Katolikus Ált. Isk., Pápa
4. osztály: 1. Fejes Bálint – Weöres Sándor Ált.Isk., Pápa
5. osztály: 1. Vizlendvai Eszter – Munkácsy Mihály Ált. Isk., Pápa
6. osztály: 1. Piller Fanni – Gyurátz Ferenc Evang. Ált. Isk., Pápa
7. osztály: 1. Tóth Dávid – Weöres Sándor Ált. Isk., Pápa
8. osztály: 1. Répás Fanni – Szt. István Római Katolikus Ált. Isk., Pápa


Mesemondóverseny:

1. osztály: 1. Szilas Kristóf - Tarczy Lajos Ált. Isk., Pápa
2. osztály: 1. Milinszki Emma – Munkácsy Mihály Ált. Isk., Pápa
3. osztály: 1. Matting Eszter – Munkácsy Mihály Ált. Isk., Pápa
4. osztály: 1. Licsauer Márk - Szt. István Római Katolikus Ált. Isk., Pápa


Rajzverseny:

Óvodások: 1. Farkasdy Szonja - Fáy András ltp-i óvoda, Pápa
1-2. osztályosok: 1. Földing Zsófia - Gyurátz Ferenc Ev. Ált. Iskola, Pápa
3-4. osztályosok: 1. Krajcsovicz Petra - Podmaniczky János Ev. Óvoda és Ált. Iskola, Budapest
5-6. osztályosok: 1. Zacher Enikő - Deák Téri Evangélikus Gimnázium, Budapest
7-8. osztályosok: 1. Pál Dóra - Podmaniczky János Ev. Óvoda és Ált. Iskola, Budapest


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!