Sikeres évet zárt a Mantis Kung-fu SE


2010-01-04 17:29:57  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Haraszti Gábor  | 


Sikeres évet zárt a Mantis Kung-fu SE főképe
Az egyesület tavaly hat versenyen mérettette meg magát és Pintér Péter tanítványai nem is maradtak adósak a meggyőző teljesítményekkel. A 19 versenyző összesen hat magyar bajnoki címet ünnepelhetett, ami azért is megsüvegelendő teljesítmény, mivel 2009-ben kevesebb versenyre jutottak el kung-fusaink. Az egyesület vezetője elégedetten tekintett vissza az elmúlt hónapokra.

- Egyre jobban kezdenek beérni azok a tanítványaim, akik évek óta folyamatosan fejlődnek és jó úton haladnak afelé, hogy egy technikás, magas szintű tudást tudjanak felmutatni. A felnőtt mezőnybe örömmel mondhatom, hogy remekül beilleszkedett Bíró Ádám, a junior korú Kocsis Martinnak már felnőtt versenye is volt, de említhetném Kapcsándi Martint is, aki az egyik legtehetségesebb és legeredményesebb versenyzője a pápai iskolának. Az év során sikerült fejleszteni az edzőtermünket, felépítettünk egy állványszerkezetet, amire kilenc zsákot fel tudtunk tenni. Szakmai szempontból jelentősek voltak az edzőtáborok, idén ötön sikerült részt vennünk.

A Mantis Egyesület nyár végén új szakosztállyal bővült, szeptemberben ugyanis elindultak a baranta edzések, melyek jelenleg 20 fővel működnek. A hagyományőrzéshez kapcsolódóan január 8-án az egyesület szervezésében rendhagyó történelemórán vehetnek részt az általános és középiskolások dr. Hidán Csaba történész előadásában (helyszín: Jókai Mór Művelődési Központ), másnap pedig 10 órától a Jókai utcai edzőteremben a fokossal és a szablyával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

További információ Pintér Pétertől kérhető a 06-70/244-4734-es telefonszámon.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!