A vallásról szólt az idei történelem verseny a Mezőben


2012-11-29 20:36:08  | cikk: HuHa  | 


A vallásról szólt az idei történelem verseny a Mezőben főképe
Idén is megrendezte kétfordulós iskolai történelem versenyét a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Tagintézménye, a volt Mező. A vetélkedőt azon osztályok számára hirdették meg, melyek tanulnak történelmet, tehát a szakképzősök közül a 9. és 10. évfolyamosoknak, és a szakközepesek 9-12. évfolyamának. Az október végén megtartott első fordulón az iskola húsz osztályából tizennyolc vett részt a megmérettetésen, közülük tizenegy csapat jutott be a ma délutáni döntőbe. A háromfős csapatok az intézmény konferenciatermében mérték össze tudásukat.
-A történelemverseny fő célja, hogy tananyagon kívüli információkat szerezzenek a tanulók. Az idei vetélkedő témája a Mindszenty évfordulóhoz kapcsolódott. A hercegprímás születésének 120. évfordulója alkalmából a vallásról és az egyházról szólt a történelmi verseny. Szekularizált világunkban szerettük volna a diákok figyelmét a vallás, a templomok felé fordítani, hiszen minden nap elsietnek a Nagytemplom mellett, de ki tudja, megfigyelik-e milyen a harangház, vagy a homlokzat középpontjában kinek a szobra áll – fogalmazott Bartosné Illés Zsuzsanna történelemtanár, a történelem munkaközösség vezetője, aki évek óta megszervezi az iskolai versenyt.
Mikor készült a református öregtemplom szószéke? Vasárnap fél 10-kor melyik harang szól a református templomban?  Ilyen kérésekre is tudniuk kellett a választ az egyik tesztlap kitöltése során. A feladatok az előző évek tematikája alapján álltak össze, nem nélkülözve a játékosságot sem.
-A pápai templomokról és az Esztergomi Bazilikáról mutatunk homlokzati és belső képeket, amiket fel kell ismerniük a csapatoknak. Emellett puzzle, térképes feladat, évszámos feladat szerepel a vetélkedőn és négy rövid tesztet is ki kell tölteniük a versenyzőknek. Előzetes feladatként pedig témához illő rajzot, plakátot készítettek, amiből kiállítást rendeztünk az aula faliújságján - mondta el a verseny szervezője.
A vetélkedőn szereplő csapatokat természetesen ezúttal is jutalmazták, a helyezettek történelmi témájú DVD-ket, folyóiratokat kaptak. Az első helyezést a 12/G osztály csapata érte el, tagjai Schott Gergő, Schott Réka és Novák Balázs. A második helyen a 11/F osztály diákjai végeztek, a harmadik helyet pedig a 12/F osztály háromfős csapata szerezte meg.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!