A paksi atomerőműben jártak a türrösök


2012-11-29 19:57:40  | cikk: Babos Petra  | fotó: Varga Domonkos  | 


A paksi atomerőműben jártak a türrösök főképe
A Türr István Gimnázium és Kollégium a 2012/2013-as tanév elején elnyerte a Budapesti Műszaki Egyetem Pro Progresszív díját, mely nemcsak szakmai és erkölcsi elismerést jelentett, hanem ezzel együtt anyagi támogatást is kapott az intézmény. A pénzt a természettudományos tantárgyak népszerűsítésére használhatja fel az iskola. Ennek keretein belül november 27-én, kedden 34 türrös tanuló és 5 kísérőtanár látogatott el a paksi atomerőműbe. A program célja az atomerőmű valamint, a magyar villamos művek munkájának megismerése volt.
- A látogatás tökéletesen kapcsolódott a tananyaghoz, a fakultáción tanultakhoz, valamint a program hozzájárult a gyerekek környezetvédelmi neveléséhez is. Nagyon hasznos volt a diákok számára az atomerőmű látogatása, hiszen új információkkal gazdagodtak. Az atomerőműben nagy figyelmet fordítanak a tisztaságra és a környezetvédelemre is, folyamatosan vizsgálják a levegő összetételét. Az üzemlátogatás során a szakemberek elmondták, hogy az atomenergia előállítása az egyik leginkább környezetbarát energia-előállítási mód. A diákok betekintést nyerhettek az atomerőmű működésébe, bemutatták különböző modellek segítségével, hogy hogyan történik az energiatermelés. Megismerkedhettünk a termelési egységekkel, valamint az energetikai múzeumba is bepillantást nyertünk - mondta Németh Zsolt iskolaigazgató.
Kiss Márton Titusz 13. A osztályos diák nagyon jól érezte magát, hiszen villamosmérnök szeretne lenni, s reméli, a felvételin tudja majd hasznosítani az atomerőműben hallottakat. A villamos energia mindennapos téma, ezért lehetségesnek tartja, hogy a felvételin erre konkrétabban is rákérdeznek.
- Nagyon sok érdekeset láttam Pakson, többek között az atomerőművet és a múzeumot. Érdemes volt elmenni, mivel egy energetikai versenyre készülök a fizika tanárommal és ez nagy segítség volt számomra - mesélte Székely Zsófi 11. G osztályos tanuló.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!