Országos Modern Táncverseny Pápán


2012-11-25 17:22:58  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Országos Modern Táncverseny Pápán főképe
Látványos gyakorlatokat, ötletes koreográfiákat láthatott a Városi Sportcsarnok közönsége, hiszen a Nemzetközi Táncszövetség Magyarországi Fiókszervezete harmadik alkalommal mintegy 300 táncos részvételével Pápán rendezte meg országos moderntánc bajnokságát. A Sportcsarnok küzdőterén az International Dance Federation égisze alatt működő táncversenyen 190 produkciót tekinthetett meg a nagyérdemű. Erőssné Kovács Katalin elnök elmondta, ebben az esztendőben is nagy a tétje a megmérettetésnek, hiszen azok, akik dobogóra állhatnak, kvalifikációt szereznek a nagykanizsai világbajnokságra.
- Elégedett vagyok a produkciókkal, a gyerekek nagyon ügyesen táncoltak, láttam nagyon ötletes és jól kivitelezett koreográfiákat. Délelőtt az egyéni és duó kategóriát rendeztük, délután pedig kiscsoportos formációk léptek szőnyegre disco, funky, balett és hip-hop stílusokban. Sokan taktikáznak, néhányan már az új műsorukkal léptek a zsűri elé, mások még a tavalyival küzdöttek meg a pontokért. A zsűri több szempontot vesz figyelembe, a kivitelezés mellett az akrobatikus elemek alkalmazása, az összhatás, az ötlet mind-mind sokat lendíthet egy produkción. Pápai egyesület nem nevezett a versenyre, de az ország összes régiójából érkezett egyesület hozzánk. A legközelebbi fordulót Üllőn rendezzük.

Az eredmények hamarosan.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!