Egyházmegyei ünnepi közgyűlést tartottak az evangélikusok


2012-11-25 08:22:19  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Egyházmegyei ünnepi közgyűlést tartottak az evangélikusok főképe
Az egyházi esztendő végéhez közeledve, tegnap délelőtt tartotta idei második közgyűlését a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye az evangélikus gyülekezeti teremben. Az őszi ünnepi közgyűlés ezúttal kapcsolódik ahhoz a tényhez, hogy a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye a 2012-es esztendőben emlékezik fennállásának 200. évfordulójára. Ez alkalomból előadókat is hívtak, dr. Kontrát Károlyt, a Belügyminisztérium államtitkárát és dr. Fedor Tibort, az Egyházi Kapcsolattartási és Együttműködési Főosztály vezetőjét. Az ünnepélyes közgyűlésen részt vett még Unger Tamás alpolgármester és Henn László egyházmegyei felügyelő is. A közgyűlés közös áhítattal kezdődött, majd Polgárdi Sándor esperes bevezető gondolatait hallhatta a megjelent 85 vendég.
- Vannak olyan ünnepek, amikor nagyon szívesen állunk meg azért, hogy együtt legyünk. A Veszprémi Evangélikus Egyházmegye életében az év különleges, hiszen az egyházmegye bicentenáriumát ünnepli. Az időben visszatekintve az egyháztörténet beszédes és utal arra, hogy az 1661-es, az 1681-es, az 1783-as évek milyen fontosak voltak a múltban. Az 1812. évi egyházmegyei közgyűlés úgy döntött, hogy az alsó és felső veszprémi egyházmegyéket összevonják - mondta az esperes.
- Megyénk határos az egykori kemenesaljai egyházmegyével, a korábbi zalai egyházmegyéből kerültek hozzánk gyülekezetek. Hálát adunk a Mindenható megtartó erejéért és szeretetéért, hogy gyülekezeteink a reformáció kezdetétől fennmaradtak. Az 1534. évtől kezdődően a Dunántúlon a reformáció terjedt. Az 1647. évi országgyűlésen, amikor elvettek tőlünk háromszáz templomot, azután is a legrégibb gyülekezeteink között említették a dabronyi, kővágóörsi, akli, ajkai, dörgicsei, gergelyi, kertai, pápai gyülekezeteket. Az 1681. évi törvény szerint Pápán és Veszprémben 1783-ig nem alakulhatott újonnan gyülekezet. Pápán egy emlékmű is emlékezteti az erre látogatókat, hogy e városban szolgált Sztáray Mihály és Huszár Gál is. A reformáció kezdetén, s az azt követő évszázadokban elengedhetetlenül fontos volt, hogy hangozzék az evangélium. S jellemző módon, úgynevezett granárium jellegű teremtemplomaink épültek. A hangzó evangéliumra mindig lesz hallgatóság. Az örömhír hangja és üzenete ma is elengedhetetlen számunkra. Ezért adunk hálát a Veszprémi Egyházmegyében, mert évszázadokon keresztül a reformáció kezdetétől híveink, presbitereink oly sok áldozata és szeretete nyilvánulhatott meg egy-egy gyülekezet életében. Isten gazdag áldása legyen egyházunk népén, ahol 26 anyagyülekezet területén 151 istentiszteleti helyen lehetünk jelen - zárta gondolatait Polgárdi Sándor.
Dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára is köszöntötte a szép számban megjelenteket. Mint mondta, ez az ünnep lehetőséget termet arra, hogy visszaidézzék az elmúlt 200 évet, valamint előretekintsenek a következő évekre.
- A Veszprémi Evangélikus Egyházmegye története teljes mértékben összeforr Veszprém megye és Magyarország történetével is, hiszen az elmúlt 200 esztendőben voltak jó és nehéz időszakok egyaránt, de nem lehetünk elég hálásak a gyülekezeteknek, mert ebben az elmúlt 200 évben is megtartották az egyházmegyét. Az alaptörvény és az egyházi törvény együtt biztosítja az egyházak szabad működését - hangsúlyozta az államtitkár.
Végül gratulált a lelkészeknek, a gyülekezetnek az elmúlt 200 évhez, mert ezzel hozzájárultak Magyarország sikereihez, majd további kitartást és erőt kívánt a jövőhöz.
Dr. Fedor Tibor az állam és az egyház együttműködéséről szólt. Mint mondta, Magyarországon az alaptörvény alapján az állam és az egyház elválasztva működik, mégis előírták, hogy együtt kell működniük.
Az ünnepi közgyűlés Polgárdi Sándor: Veszprémi Evangélikus Egyházmegye 200 éves igehirdetések című 200 oldalas kiadványának bemutatójával zárult. A kötet 800 példányban jelent meg, amely a rendszerváltás utáni evangélikus útkeresésről, a Veszprém megyei evangélikus templomépítésekről szóló írásokat, valamint az egyházi évhez, ünnepkörökhöz kapcsolódó igehirdetéseket tartalmazza.
A rendezvény a délutáni órákban folytatódott, amikor is beszámolót hallhattak a megjelentek az egyházmegye eseményeiről.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!