Bemutatkoztak a megye tankerületi igazgatói


2012-11-23 23:33:57  | cikk: HuHa  | 


Bemutatkoztak a megye tankerületi igazgatói főképe
A Klebelsber Intézményfenntartó Központ Veszprémben tartott sajtótájékoztatóján mutatkoztak be péntek délután a megye tíz tankerületének igazgatói.  A Városházán megrendezett sajtóeseményen az érintett települések polgármestereit és az újságírókat Porga Gyula polgármester köszöntötte, majd Marekné dr. Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megbízott elnöke ismertette a köznevelési intézmények új struktúráját. Mint mondta, az új rendszerben megváltoznak a szakmai irányítói szerepek, hiszen eddig az önkormányzatok voltak a fenntartók, melyek a szakmai irányításért is felelősek voltak, január elsejétől viszont egységesen az állam lesz az oktatási intézmények – kivétel az óvodák – szakmai irányítója. Az új értelmezésben ezt jelenti az intézmények fenntartása. A másik terület a működtetés, üzemeltetés, amelyben kettős szerepvállalás lehetséges.
-Azok a települések, melyek képesek üzemeltetni oktatási hálózatukat, azok partnerként, működtetői szerepben vesznek részt az új rendszerben a technikai dolgozók bérfizetésével, az üzemeltetési költségek vállalásával, az oktatás infrastruktúrájának biztosításával. A kistelepüléseken - ahol nincs pénz az üzemeltetésre sem – ott az állam lép be működtetőként is. Ugyancsak újdonság, hogy a szakmai szolgáltatás, a szakszolgálat és a szakképzés a megyeközponti tankerület szakmai irányításában egész megyére kiterjedő hatósugárral fog működni – magyarázta az elnökasszony.  A struktúra átalakítás legfontosabb eleme, hogy egységes szempontrendszer alapján, de a helyi sajátosságoknak megfelelően 198 területi egységként működő kooperatív hálózat alakul ki, melyek egymás hibáiból és jó gyakorlatából tanulva, de szempontrendszerükben azonos elvek mentén működnek. Ezzel kívánják elérni, hogy a szakos ellátottság, az oktatási munka feltételei közelítsék az ideálisnak nevezhető állapotot.
-Ez egy több éves projekt – fogalmazott Marekné dr. Pintér Aranka, hozzátéve – január elsejével hirtelen változás nem várható, a köznevelési rendszer minden szereplője végzi tovább a munkáját, az adminisztrációs átadás-átvételt pedig a tankerületi igazgatók végzik az önkormányzatokkal. Az intézményfenntartó központ vezetője szerint szakmai javulás attól várható, hogy egységes szempontrendszer, egységes elvárások lesznek a köznevelésben és ehhez kiépül a fenntartói kontroll rendszere.
-Ez a tankerületi hálózat lesz hivatott arra, hogy értékelje az intézmények teljesítményét, a mérési eredményeket, az érettségi eredményeket, a kormányhivatalok által végzett ellenőrzések eredményeit és a létrehozandó külső pedagógiai szakmai ellenőrzések szakértői visszajelzéseit és ezen visszajelzések alapján segítse a pedagógusok munkáját. Ezt az egységes, támogató, irányító szakmai hálózatot tartjuk az új rendszer legfontosabb elemének. A működtetési rész a kistelepülések esetében egyfajta állami segítségnyújtást jelent, a nagy települések esetében pedig a közös feladatvállalást.
A szakember hangsúlyozta, a nagy települések esetében az állami kézbe kerülő fenntartói, irányítói feladatok a településekkel való együttműködésen alapulnak, és a nagyon széles partneri kapcsolat kialakítása a cél.
Veszprém megyében minden járásban létrehozták a tankerületeket, így tíz tankerület működik január elsejétől. A tankerületi igazgatók látják el az eddigi fenntartói feladatokat, első dolguk az önkormányzatokkal való átadás-átvételi megállapodás előkészítése és megkötése valamint az egész tankerület iskolahálózatának felmérése lesz. A pápai járási tankerületet Egyházi Andrea, a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium volt gyakorlati oktatásvezetője vezeti. Bemutatkozásában kiemelte, nagy várakozással tekint e szakmai kihívás elé.
-A pápai tankerületben a járás területén működő összes általános iskola és középfokú általánosan képző intézmény – gimnázium – fenntartói feladatát kell ellátni. Az átadás-átvételt úgy szeretném megoldani, hogy az gördülékeny legyen és ebből az általános iskolák és gimnáziumok tanárai, tanulói semmit se érezzenek meg. Ehhez természetesen számítok az önkormányzat segítségére.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!