Készülnek az adventi vásárra


2012-11-20 16:07:42  | cikk: mo  | 


Nagy várakozásokkal zajlanak az adventi vásár és a programsorozat előkészületei. Mind Pápa Város Önkormányzata, mind a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ, mind a kivitelező gőzerővel dolgozik azon, hogy advent első hétvégéjére minden készen álljon az első pápai adventi vásár megrendezéséhez, melyet a Fő tér Nagytemplom és Korvin utca közé eső, megújult területén, azaz a tér nyugati részén szerveznek meg. Az önkormányzat és a művelődési központ meghatározta a célokat, kidolgozta a kereteket és összeállította a programot, a Fő tér rehabilitációját végző kivitelező pedig nagy erővel dolgozik a terület átadásán, ezenkívül nagy segítséget nyújtott a technikai előkészületekben, és a karácsonyfa felállításánál is közreműködik.

Boros Katalin, a Polgármesteri Kabinet munkatársa elmondta, az adventi vásár és a programok összeállításánál a karácsonyvárás üzenetére helyezték a hangsúlyt, így minden esetben az önkéntességet, a jótékony célokat és az összefogást tartották szem előtt. Az eseménysorozat a Fő téren zajlik majd, a rendezvénnyel egyúttal birtokba is veszik a pápaiak a tér megújult területeit. A tér nyugati oldalán, vagyis a templom nyugati lábánál lesznek a faházak, és természetesen az ünnepvárás jelképei is a téren kapnak helyet, a karácsonyfa és a betlehem is.

A kezdeményezést támogatták a történelmi egyházak is, így a színpadon elhelyezkedő adventi koszorún vasárnaponként az egyes felekezetek képviselői gyújtanak gyertyát este hét órától, melyet ünnepi műsor követ. A téren 16 faházat állítanak fel, melyekben helyi és környékbeli termelők és kézművesek portékáit lehet megvásárolni, de természetesen lesz forralt bor, forró tea és kürtőskalács is.
- Egy-egy faházban találkozhatunk egyes intézmények, szervezetek, például a Balla Róbert Téri Általános Iskola, az Egyesített Szociális Intézmények Fogyatékosok Nappali Intézménye, a Nehéz Légiszállító Ezred vagy a bázisrepülőtér képviselőivel. Szeretnénk megmutatni, hogy ez a tér, amely nekünk szépül és újul meg, egy találkozási hely, ahová akkor is érdemes eljönni, ha nem vásárolni szeretnénk, hanem csak nézelődni vagy beszélgetni – fogalmazott a kabinet munkatársa.

A járókelőket számos civil szervezet és iskolai csoport színpadi műsora szórakoztatja, melyek fellépését a színpadi kivetítőn futó, róluk készült fotósorozat színesíti. A gyerekeket szombatonként és vasárnaponként adventi és karácsonyi kézműves játszóház várja a régi pártház épületében. Az adventi programsorozat is itt kezdődik december 6-án Mikulás-napi programmal.
- Ezen a napon az FG Csokoládéműhely csokibemutatójára látogathatnak el az érdeklődők, melynek keretében sokat megtudhatnak a kézműves csokoládékról, kóstolót kapnak a manufaktúra termékeiből, és ha ízlett a sok finomság, meg is vásárolhatják azokat – tette hozzá Boros Katalin.

A Polgármesteri Kabinet munkatársa megjegyezte azt is, szeretnék, ha minél többen eljönnének a rendezvénysorozatra, és várják a visszajelzéseket a programmal kapcsolatban. Boros Katalin hozzáfűzte, kíváncsiak arra, hogy ki mivel tudna hozzájárulni a most induló adventi vásár és a rendezvénysorozat sikeréhez, és ahhoz, hogy a programsorozat a jövőben az ünnepi készülődés, a karácsonyvárás elmaradhatatlan, fontos része legyen.

Az adventi koszorú első gyertyáját dr. Mail József apát, plébános gyújtja meg december 2-án, majd a vásár december 6-án, csütörtökön kezdődik, és advent három hétvégéjén csütörtöktől vasárnapig várja az érdeklődőket.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!