Mátyásnak hívják a 2010-es esztendő első kisbabáját (frissítve)


2010-01-01 10:04:50  | cikk: Tóth Tamara  | fotó: Tóth Tamara  | 


Mátyásnak hívják a 2010-es esztendő első kisbabáját (frissítve) főképe
A Pápa-ma.hu szerkesztősége nevében ma délelőtt 10 órakor Huszár Hajnalka főszerkesztő köszöntötte 2010 első babáját a Gróf Eszterházy Kórházban. A pápai származású édesanya, Salgáné Albrecht Andrea és a pici is jól vannak, mindketten egészségesek. Salga Mátyás 2010. január elsején reggel 7 óra 15 perckor, 3400 grammal és 55 centiméterrel császármetszéssel született. Az újdonsült anyuka a Győr-Moson-Sopron megyei Pázmándfalun lakik, mely a pannonhalmi kistérségben található, ennek ellenére a pápai kórházat választotta gyermeke világrahozatalának helyszínéül.

- Mind az orvosokkal, mind az ápolónőkkel teljesen meg vagyok elégedve, ezért is választottam ezt a kórházat, nagyobb biztonságérzetet nyújtott és mindezek mellett az édesanyám is itt dolgozik. Megkapok minden segítséget, most már csak nekem kell egy kicsit megerősödnöm - tette hozzá az egészségügyben védőnőként dolgozó anyuka.

A látogatási tilalom miatt a szűk család is csak az első fényképek elkészítésének idejéig láthatta a kis Mátyást és az anyukát. Ha egészségi állapota megengedi, leghamarabb jövő szombaton mehetnek haza a babával.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!