Kisalföldi művészeti lexikon


2012-11-12 20:47:24  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Kisalföldi művészeti lexikon főképe
A Jókai Mór Városi Könyvtár adott otthont ma délután Salamon Nándor: Kisalföldi művészeti lexikon című könyve bemutatójának. A kötetet Heitler László festőművész, művészeti író mutatta be a közönségnek. A könyvbemutató elején a Magyar Nyugat Könyvkiadó Kft. vezetője, Gyurátz Ferenc ismertette a könyvkiadó cég történetét.
Salamon Nándor művészeti író, 1935-ben született Tápszentmiklóson. Pedagógusi, muzeológusi és művészetszerzői pályájának meghatározó szakasza köti Pápához és Győrhöz. Festményeivel maga is szerepelt kiállításokon, járt Pápán is számos kiállítást nyitni. Győrben részt vett a Kovács Margit Múzeum felújításában és a Borsos Múzeum elrendezésében, Pápán az A. Tóth Sándor-kiállítás létrehozásában. 1984-ig, a Képzőművészek Észak-dunántúli Területi Szervezetének szervezőtitkáraként személyesen is megismerhette a terület képzőművészeinek nagy részét. 1984-ben kinevezték az akkor megalakult Szombathelyi Képtár igazgatójává, amelyet nemzetközi intézménnyé fejlesztett. Sok évtizedes publikációs tevékenysége ma is új eredményeket terem. Salamon Nándor utóbbi években megjelent fontosabb kötetei között szerepel az Írások A. Tóth Sándor művészetéről, Rumi Rajki István monográfiája is.
Most megjelent 408 oldalas könyve életművének egyik összegzése, hosszú évtizedek adatgyűjtésének eredménye, a maga nemében páratlan regionális művészeti lexikon.
A lexikon alapját személyekre vonatkozóan a korábbi kötet adattára teszi ki, de a szerző kiterjesztette ezt, így lényegesen kibővült a besoroltak köre. A „művészek” fogalom helyett a szélesebb mezőket pásztázó „művészet” meghatározást használja a szerző, a kötetben fotóművészek, szobrászok, grafikusok, építészek is helyet kapnak. Újdonságnak számít a régiónkban nagy számban élő, tevékenykedő fotográfusok számbavétele is. Szócikkel szerepelnek a művészeti egyesületek, a kiállításokat rendező és fogadó intézmények, galériák. Ismerteti a művészeti gyűjteményeket, állandó kiállításokat és múzeumokat. Helyet kapnak a hagyományos városi, megyei tárlatok, az egykori és mai rajziskolákat, szakköröket és művésztelepeket bemutató leírások is.
A szerző elmondta, az adatgyűjtéshez felhasználta a forgalomban lévő, elérhető életrajzi és művészeti lexikonokat, összefoglaló monográfiákat, adattárakat. Elmélyedt a helyi és az országos szakirodalomban, így 1800 szócikkel jelent meg a lexikon.
- Úgy gondoltam, hogy ezen a környéken nincs ilyen művészeti összefoglaló lexikon, ezért hiánypótló kiadványként állítottam össze. A könyvbe bárki bekerülhetett, aki érdemlegeset tett az ecsetje vagy a ceruzája alapján, és érdemes arra, hogy néhány sor erejéig megörökítsem. A lexikonban sok pápai szerepel, igaz, hogy Pápa nem a Kisalföldön van, de úgy gondoltam, mivel itt van a szomszédban, megemlítem a pápai művészeket is - fogalmazott Salamon Nándor, majd hírportálunk érdeklődésére elmondta, jelenleg egy sárvári festőről, Gottesmann Alfredről ír monográfiát.
A kötetet ötszáz példányban adták ki, melyet a könyvesboltokban már meg lehet vásárolni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!