Örök barokk – megkezdődött a Gróf Esterházy Károly Múzeum projektje


2012-11-07 22:09:58  | cikk: HuHa  | 


Örök barokk – megkezdődött a Gróf Esterházy Károly Múzeum projektje főképe
 Húsz millió forintot – a pályázható összeg maximumát – nyert el a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság a Társadalmi Megújulás Operatív Program vonatkozó pályázati kiírásán az Örök barokk című anyagával, amit a pápai Gróf Esterházy Károly Múzeum valósít meg. A program célja, hogy a már működő múzeumpedagógiai jó gyakorlatokat továbbfejlesszék, integrálják a helyi közoktatásba és beépítsék a múzeumok mindennapi gyakorlatába, ezáltal a múzeumok az ismeretterjesztés szórakoztató helyszínévé váljanak. A projekt 2012. augusztus 1-jén indult és jövő év október végén zárul, a nyitó sajtótájékoztatót ma délelőtt tartották az Esterházy-kastélyban. A rendezvényen Nagy L. István történész, múzeumigazgató, a projekt menedzsere köszöntötte a megjelenteket, majd Unger Tamás alpolgármester üdvözölte a sikeres pályázatot. Mint mondta, a pápai intézmények több sikeres pályázatot tudhatnak magukénak, és a város vezetése örömmel veszi, hogy működésükbe, fejlesztésükbe európai uniós forrásokat is be tudnak vonni.
-Három olyan projekt zajlik a város különböző intézményeiben, melyek összköltségvetése megközelíti a hatvanmillió forintot, s melyek mindegyike kapcsolódik a múzeum nyertes projektjének tartalmához, a barokkhoz. A barokk nagyon kellemes téma, hiszen szervesen hozzátartozik a város történelméhez és mondhatjuk, hogy máig népszerű időszak is, pompájával, derűjével, értékeivel. A múzeum projektje szervesen kapcsolódik a lendületes látogatószám növekedést mutató kastélyhoz, erősíti a kapcsolatot az oktatási intézményekkel, ugyanakkor a múzeum hamarosan még szorosabb kapcsolatba kerül Pápa városával is, hiszen 2013. január elsejétől átkerül a város fenntartásába – fogalmazott. Az alpolgármester arról is szólt, mint ismeretes az Esterházy-kastélyt úgy szeretné működtetni a város, hogy a hagyományos múzeumi terek bemutatása mellett egy élő kastélyba léphessenek be a látogatók, a múzeum projektje pedig ehhez is hozzájárul. Nagy L. István a projekt részletes ismertetésében elmondta, a múzeum két évvel ezelőtti sikeres projektje keretében olyan szolgáltatásbővítést, termékfejlesztést dolgoztak ki, melyek megalapozták a mostani pályázatot.
-Az Örök Barokk elnevezést Mészárosné Varga Veronikától „vettük kölcsön”, hiszen a név rendkívül találó. A barokk fontos turisztikai erőt jelent a város életében, az örök kifejezés pedig a kultúrában és város arculatának kialakulásában betöltött szerepét jelzi, hiszen Pápa a 18. század derekán, második felében nyerte el mai arcát. A projekt 15 hónapos futamideje alatt 27 különböző tevékenységgel összesen 193 programot valósítunk meg, melyen 575 fő vesz részt, ez pedig sorozatba rendezve 2615 belépést generál a kastélyba. A projekt 100 százalék támogatási intenzitású, a megvalósításhoz 20 millió forintot nyertünk el – sorolta. A programokat két komponensbe rendezték, az egyik komponens a múzeumok és az iskolák partnerségére épül és múzeumi gyűjteményeken alapuló, iskolai igényekhez, tantervekhez szorosan kapcsolódó múzeumpedagógiai programokat tartalmaz. Célcsoportja a 9-10 éves korosztály, a megvalósításban két partnerintézmény vesz részt: az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és a Tarczy Lajos Általános Iskola. A másik komponensben iskolabarát élményprogramokat, informális tanulást segítő programokat terveztek a pályázat összeállítói, melyek a kiállítási tervhez és a helyi kulturális értékekhez kapcsolódnak. E komponens célcsoportjai az általános és középiskolás tanulók valamint a háromgenerációs családok. A projekt megvalósításában a múzeum stratégiai partnere a Pápai Platán Nonprofit Kft. és a Pegazus Színház, az ő közreműködésükkel zajlanak majd a „Barokk múzeumi órák”, a tematikus „Barokk foglalkozások”, a „Családi barokk” elnevezésű programok és a „Barokk táborok” is. A projekt gyakorlati megvalósítása már meg is kezdődött a „Mesés barokk” elnevezésű programmal, a „Családi barokk” című egész napos program első rendezvénye pedig vasárnap (november 11-én) lesz. Minderről Mészárosné Varga Veronika, a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője számolt be a projektnyitó sajtótájékoztatón.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!