Virtuális séta a könyvtárban


2012-11-06 20:02:24  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Virtuális séta a könyvtárban főképe
A pápai Jókai Mór Városi Könyvtár a városban egyedüliként készíttetett gömbpanoráma felvételt az olvasóteremről és az oratóriumi részről, illetve az olvasói tér egy részéről szeptemberben.
Az emberi szempár a teljes térből 170 fokos látványt képes megragadni, a fej forgatásával pedig 330 fokost. Nem véletlen tehát, hogy már a fotográfia hőskorától kezdődően történtek kísérletek a környezet lehető legnagyobb látószögű megragadására. Lényegében az emberiséggel egyidős lehet az a vágy, hogy megmutassuk vagy lefényképezzük a körülöttünk lévő teret. Nem sokkal a fényképezés 1839-es feltalálását követően az úttörő fényképészek már készítettek panorámafotókat több dagerrotípia egymás mellé helyezésével. Manapság a fejlődő technikai háttérnek köszönhetően, a fényképezőgépek és a halszemoptikák segítségével képesek egy 360 fokos panorámaképet készíteni.
A gömbpanoráma Magyarországon egyedülálló, mely szakít a konvencionális látásmóddal és térábrázolással egy adott helyszín megjelenítésében, a teljes látóteret ragadja meg.
A városi könyvtárat D. Varga Tamás, a Panograph Kft. munkatársa örökítette meg. A 2005-ben alakult cég kidolgozott egy különleges eljárást a felvétel készítésétől a kiadásig, amely mindenekelőtt magába foglalja a lehető legnagyobb felbontású és minőségű hengeres és gömbpanoráma felvételek előállítását.
Ma délelőtt az olvasóteremben sajtótájékoztató keretein belül dr. Hermann István könyvtárigazgató mutatta be a lenyűgöző felvételt a könyvtár honlapján.
Mint mondta, elsődleges céljuk az volt, hogy bemutassák az olvasótermet, melyet az interneten keresztül is elérhetnek az érdeklődők.
- A virtuális túra során a teljes teret mutatjuk be. Szeretnénk, ha a turisták megtekintve ezt a felvételt, kedvet kapnának és ellátogatnának városunkba, az Esterházy-kastélyba. Fontosnak tartottuk még azt is, hogy a pápai lakosok is láthassanak egy ilyen, Pápán még egyedülálló újdonságot. Mivel köztudott, hogy a könyvár el fog költözni régi helyéről, a dolgozók így egy szeletét a könyvárnak megőrzik, tehát egy virtuális sétára indulhatunk az olvasóteremben - mondta az igazgató.
Dr. Hermann István hozzátette még, három darab felvétel készült, az első, az olvasói tér bemutatására alkalmas, a második az olvasótermet mutatja be, míg a harmadik az oratóriumi részbe invitálja a nézőt.
- Több helyen van rövid szöveges ismertető a bevezető után. A képen láthatunk I betűket, amellyel további információkat kaphatunk a képekről, tárgyakról és az ábrákról. A nyilak segítségével pedig a nézetet lehet elérni.
A gömbpanoráma felvétel elérhető a Jókai Mór Városi Könyvtár honlapjáról: http://www.jmvk.papa.hu/pano/index.html és hamarosan hírportálunkról is.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!