Presztízsmeccs előtt a Lombard Pápa


2012-11-02 14:37:24  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Presztízsmeccs előtt a Lombard Pápa főképe
„Nincs szükség pluszmotivációra” – olvasható a Szombathelyi Haladás hivatalos honlapján, ahol a szombaton 16 órakor kezdődő Lombard Pápa elleni mérkőzés esélyeit boncolgatják. Valóban, közel nyolc esztendeje - mióta Bíró Péter Szombathelyről Pápára tette át székhelyét - főleg a drukkereknek többet jelent ez a 90 perc puszta bajnokinál. Ennek megfelelően mindig felfokozott hangulat és izgalmas párharc kerekedik a két csapat randevújából, elég csak a két évvel ezelőtti hat gólt és három kiállítást hozó 5-1-es pápai sikerrel véget érő derbire gondolni. Ami a bajnoki formát illeti, a mieink legutóbbi három meccsükön öt pontot szereztek, a Magyar Kupában múlt vasárnap azonban kínos vereséget szenvedtek az NB III-as Létavértestől, és búcsúztak a további küzdelmektől. Zsivóczky-Pandel Gyula érdeklődésünkre elmondta, felkészültek a Haladás játékából, a sérültek lassan felépülnek, így bízik a három pont itthon tartásában.
- Tudjuk, hogy ez egy különleges meccs lesz, de ezért a mérkőzésért is csak három pontot adnak. Ebben a régióban olyan összecsapás ez, mint egy Ferencváros – Újpest derbi, mi azonban csak a játékra koncentrálunk. Mentálisan és fizikálisan is felkészítettem a csapatomat, ismerjük az ellenfél erényeit és gyengeségeit, bízom a győzelemben.
A pápai mester nem von le messzemenő következtetéseket a korai kupabúcsúból.
- Tovább akartunk jutni, de azt gondolom, nem mi vagyunk az egyetlen csapat, melyet egy NB III-as együttes legyőz, ez így alakult, nem dőlünk a kardunkba, mostantól a bajnokságra és a Ligakupára koncentrálunk.
Artner mester tisztában van a Lombard képességeivel, és nem védekezni érkezik a Perutz Stadionba.
- Hatpontos mérkőzés előtt állunk, hiszen a Pápa hozzánk hasonlóan 13 pontot gyűjtött – nyilatkozta Artner Tamás, a Haladás trénere a vasiak honlapjának. - Jelen helyzetünkben minden egyes meccs egyformán fontos, nincs különbség a tekintetben, hogy éppen kivel játszunk - ugyanakkor tudjuk, hogy szurkolóink számára kiemelt jelentőségű a szombati összecsapás. Erős, egységes, masszív csapat a Pápa, amelyben néhány kimondottan jó játékos futballozik. Ilyen például Marics, aki ugyan későn kapcsolódott be a felkészülésbe, így is öt gólnál jár. Életveszélyes elöl még Seye, Quintero személyében pedig van egy remek irányítójuk, és ne feledkezzünk el arról sem, hogy a nyáron jól erősítettek, Maróti, Szabó Ottó, Sekour is képes pluszt adni csapata számára. Nem szabad átadnunk a területet a Pápának, az első perctől kezdve dominálnunk kell. Nem bekkelünk, és mivel van esélyünk a győzelemre, ennek megfelelően is lépünk pályára. Szurkolóink a Pécs ellen, és Székesfehérváron is sokat segítettek, bízom benne, hogy Pápán is remek hangulatot teremtenek, és otthon érezhetjük magunkat. Tóth Péter, Korolovszky Gábor, Nagy Dániel változatlanul sérült, Simon Ádám kisebb agyrázkódást szenvedett Székesfehérváron, Halmosi Péter eltiltott.

Lombard Pápa - Szombathelyi Haladás 2012. november 3. 16:00
Perutz Stadion, v.: Veizer (Kis, Horváth)

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!