Egészségnap a Weöresben


2012-10-26 22:19:39  | cikk: Babos Petra  | 


Egészségnap a Weöresben főképe
Szinte az egész iskola diáksága játékos, sportos egészségnapon vehetett részt a Weöres Sándor Általános Iskolában ma délután. Az intézmény már évek óta tavasszal és ősszel megszervezi a családi egészségnapot, melynek keretein belül különböző előadásokon, egészségügyi méréseken és játékos feladatokon vehetnek részt a gyerekek szüleikkel együtt. Az iskola nagy hangsúlyt fektet a környezettudatos nevelésre és az egészséges életmód alapjainak megismertetésére. A rendezők igyekeztek ezért érdekes és figyelemfelkeltő feladatokkal tarkított délutánt szervezni az alsós-és felsős tanulóknak, sőt a szülőknek is.  Az egészségnap célja, hogy a diákokban tudatosuljon, hogy az egészséghez nemcsak a helyes táplálkozás, a mozgásban gazdag életmód tartozik, hanem többek között a testápolás, a családvédelem és a környezetvédelem is. Az iskola fontosnak tartja még azt is, hogy a tanulók gyakorlatokon keresztül szerezzenek új ismereteket - hangsúlyozta Pulay Róbertné igazgatóhelyettes.
- 14 állomás közül választhattak a gyerekek a mai egészségnapon. A program kora délutántól egészen 17 óráig tartott. A rendezvény egy interaktív előadással, a Mobilis előadással kezdődött, melynek során látványos fizikai, kémiai kísérleteket láthattak a diákok. Ezt követően aztán izgalmas játékok vártak a tanulókra. Az alsósok sportfoglalkozásokon és akadályversenyen vehettek részt, míg a nagyobbak memóriajáték, totó, célba dobás, kerékpáros ügyességi verseny és filmvetítés közül választhattak kedvük szerint. Aki pedig megéhezett, ízletes vajas kenyeret majszolhatott friss paprikával, paradicsommal és hagymával - tájékoztatta hírportálunkat Lampért Helga szabadidő-szervező.
Az egészségnapon a színes programok mellett vérnyomás- és testsúlymérésre, illetve elsősegély bemutatóra invitálták az érdeklődőket.


Képek:

Eredmények:
Csocsó bajnokság 
1. helyezett Czupper Réka - Mészáros Kata páros 8.a
2. helyezett Fejes Kristóf - Hőbe László páros 7.b
3. helyezett Borda Xavér - Hajmásy Ádám páros 7.b, 7.a

Kerékpár ügyességi verseny 
1. helyezett Tóth Dávid 7.b
2. helyezett Sárközi Róbert 6.a
3. helyezett Pődör Máté 5.b
3. helyezett Kertész Ádám 5.b
Különdíj Krivácsy Eszter 6.b

Ping-pong bajnokság

lányok 1. helyezett Krivácsy Eszter 6.b
2. helyezett Böröczki Júlia 8.c
3. helyezett Kovács Mirtil 5.b

fiúk 1. helyezett Szép Milán 7.b
2. helyezett Horváth Gergő 8.b
3. helyezett Horváth Martin 7.b

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!