Kökény Mihály: Lábukkal szavaznak az egészségügyi dolgozók


2012-10-25 22:45:09  | cikk: mo  | 


Kökény Mihály: Lábukkal szavaznak az egészségügyi dolgozók főképe
A Petőfi Asztaltársaság, az MSZP helyi szervezete és a Szegfű Klub közös rendezvényének vendége volt dr. Kökény Mihály szocialista szakpolitikus ma délután. A volt egészségügyi miniszter összefoglalta a kórházakra és az egészségügyi ellátásra nehezedő problémákat, majd előadásában felvázolta a kiutat jelentő lehetőségeket, megoldásokat is.
A rendezvény előtti sajtótájékoztatón Grőber Attila, az MSZP helyi elnöke és az asztaltársaság egyik ügyvivője, majd Szirbek Rita szocialista önkormányzati képviselő köszöntötte a sajtó munkatársait. Grőber Attila azt hangsúlyozta, a Petőfi Asztaltársaság havi rendszerességgel invitál olyan vendégeket, akik aktuális és fontos témákban tartanak előadást az érdeklődők számára, akár szakpolitikai kérdésekben. Szirbek Rita a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a kormány folyamatosan forrásokat von el az egészségügyből és a gyógyszerkasszából, valamint ellehetetleníti az egészségügyi dolgozók munkáját. Ezért látták fontosnak dr. Kökény Mihály Pápára invitálását, aki szakmai hozzáértésével tájékoztathatja az érdeklődőket a jelenlegi helyzetről – derült ki a sajtótájékoztatón.

Kökény Mihály Elgurult a gyógyszerünk címmel tartott előadást a megjelenteknek. Összefoglalta, kifejező a cím, mivel egyes gyógyszereket valóban kivontak a forgalomból. A Fidesz gyógyszerpolitikája teljesen irracionális mértékű árcsökkentésre készteti a gyártókat, ez pedig azt eredményezi, hogy nem éri meg legyártani egyes készítményeket – foglalta össze álláspontját a szakpolitikus.
- Néhány olcsóbb kategóriájú gyógyszerkészítménynél ott tartunk, hogy az OEP az előállítási árszint alatti árat akar meghatározni. Márpedig a gyártó nem segélyszervezet, ezért egyszerűen kivonja a forgalomból a gyógyszereket. De igaz a cím a kormány egészségpolitikusaira vagy az egészségügyért felelős szervezetekre is, nekik is elgurult a gyógyszerük, ahogy mondani szokás – fogalmazott a szocialista politikus.

Az előadó hozzátette, két és fél évvel ezelőtt a Fidesz kampányszlogenjei nyomán nagy várakozás előtt állt az egészségügy, míg végül a kormány nagy mértékű forráskivonással lerombolta a közellátást.
- Nem értem, miért alakítottak ki egy olyan rendszert, amelynek a hatástalansága már a kezdetektől jól látható volt. Gondolok itt arra az eszement államosításra, amelyet Pápa városa is megért. Nem csoda, hogy a pénzhiány, az elmaradt béremelések, a lepusztult rendszer kapcsán „lábukkal szavaznak” az egészségügyi dolgozók. Ott tartunk, hogy a 65 év alatti orvosok több, mint 15 százaléka külföldön dolgozik.

Kökény Mihály a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, ahhoz, hogy előre tudjunk menni, egy új társadalmi közmegegyezés szükséges, amelyben rögzíthető, hogy a társadalom mennyit kíván legálisan áldozni az egészségügy működésére.
- Ez az egyik feltétel. A másik, hogy rendet kell tenni abban a káoszban, amit a Fidesz kialakított. Valamiféle kiszámítható felzárkózási politikával meg kell kezdeni visszaadni az orvosok és nővérek hitét abban, hogy érdemes itthon maradni és betegeket gyógyítani.

A szocialista szakpolitikus bízik abban, hogy a demokratikus politikai erők és civil szervezetek összefogásával és a társadalom többségének akaratával az őt megillető helyre kerülhetnek az egészségügy kérdései. Kökény Mihály kiemelte, az MSZP hozzálátott a 2014 utáni időszakra vonatkozó cselekvési terv elkészítéséhez. A párt folyamatosan közzéteszi a jövőre vonatkozó tervezeteit. Szisztematikus építkezés zajlik, amely egy programalapú összefogásra irányul – tette hozzá dr. Kökény Mihály.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!