Négy kamion kő


2012-10-22 10:05:07  | cikk: HuHa  | 


Négy kamion kő főképe
Ma reggel 8 órakor gördült be az első kamion a Fő térre, a burkoláshoz használt gránitkövekkel, majd még három teherautó érkezett az építkezés helyszínére. A köveket Hamburgból hozták, a rakományt péntek reggel vették fel a sofőrök és indultak meg vele a több mint 1100 km-es útra. Balogh János, az első befutó kamion vezetője elmondta, szombaton délelőtt ért át Magyarországra, a kamionstop miatt azonban csak ma reggel indulhatott tovább Mosonmagyaróvárról. Nyergesvontatójával 1131 km tett meg a pápai kövekkel. Ő tizenegy raklapnyi gránitkövet hozott, rakományának súlya 24 380 kg. Kollégái egymás után érkeztek a Fő térre, a szállítmány lerakása még ezekben a percekben is tart, a homlokrakodó a felhasználás közelébe helyezi a raklapokat, hogy minél kevesebb mozgatásra legyen szükség a burkolás során. Mint megtudtuk, a négy kamion összesen 600 m2-nyi gránitlapot hozott, a rakományban mindegyik típusú Fő téri kőből érkezett, melyekkel a templom mögötti területet és a tér nyugati oldalának járdáját burkolják. A következő hetekben egyébként további gránitkő szállítmányokat hoznak majd a munkálatok folytatásához.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!