Hét perc alatt elintézte magát a Lombard II


2012-10-21 10:05:41  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Hét perc alatt elintézte magát a Lombard II főképe
Az NB III-as bajnokság 10. fordulójában a Lombard Pápa második csapata a tabella 9. helyén álló Hévízhez látogatott. A pápaiak a Markek – Enyingi, Németh M., Venczel, Molnár – Horváth T., Tóth M., Présinger – Horváth Cs., Király, Páli összeállításban kezdtek, nem is rosszul, hiszen uralták a játékot, de fölényüket nem tudták érvényesíteni. Ezután hét perc alatt lerendezte magát a Lombard II. A 27. és 28. percben két eladott labdából Horváth Milán talált be, Markek dekoncentrált kapusteljesítmény nyújtott, a 34. percben pedig Horváth Máté góljával kialakult a végeredmény. A második félidőben mindent elkövettek a pápaiak, de nem tudták kijavítani az első félidő hibáit.

Nagy Mihály: 25 percig biztos voltam benne, hogy megnyerjük a mérkőzést. Helyzeteink voltak, kapufát lőttünk, jól játszottunk. Ezután, amit hét perc alatt műveltünk az kritikán aluli. Innen már nem tudtunk visszajönni.

Hévíz SK – Lombard II 3-0 (3-0) Gsz.: Horváth Milán 2, Horváth Márk

Lombard II: Markek – Enyingi, Németh M., Venczel (Kovács 1.), Molnár – Horváth T., Tóth M., Présinger – Horváth Cs. (Budavári), Király, Páli (Ughy) Jó: Németh M., Présinger

A Lombard II október 28-án 13:30-tól Körmendet látja vendégül.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!