Allegro-gála: Tehetséges fiatalok a színpadon


2012-10-20 20:55:44  | cikk: mo  | 


Allegro-gála: Tehetséges fiatalok a színpadon főképe
Változatos, színvonalas produkcióknak lehettek tanúi mindazok, akik ellátogattak az Allegro Alapfokú Művészetoktatási Intézmény gálaműsorára a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermébe. A művészeti intézmény évente több alkalommal biztosít lehetőséget növendékeinek a nagyközönség előtt történő bemutatkozásra. Ezt a cél szolgálta a mai gála is, melyen az Allegro AMI minden tanszakának tehetséges növendékei megmutathatták mindazt, amit az elmúlt években tanultak. Így bemutatkoztak a hangszeres szólisták, a szanyi Bokréta néptáncegyüttes és utánpótlás csoportja, a Sindő népzenei együttes, az énekes növendékek és a Megafon Zenei Egyesület, a modern táncosok és a Rebel Lion TSE, a Rubato Band fúvószenekar és természetesen a képzőművészeti alkotások sem maradhattak otthon ezen a jeles alkalmon. A műsorból hamar kiderült, hogy az 1999-ben létrejött intézmény ma már sokrétű művészeti képzést folytat. A zeneművészeti ág az iskola alapításának évében 1999-ben, a táncművészeti ág 2004-ben, a színművészeti-és képzőművészeti ág pedig 2005-ben indult.
A rendezvényen Szili Gabriella, az Allegro AMI intézményvezetője köszöntötte a megjelenteket, köztük Rádi Róbertet, a Polgármesteri Kabinet vezetőjét és a művészetoktatási intézmény fenntartója, az Allegretto Nonprofit Kft. képviselőjét. Az igazgatónő köszönetét fejezte ki a felkészítő tanárok lelkiismeretes munkájáért, és külön köszönetet mondott Horváth Kingának, aki az est kezdeményezője is egyben.
A gálaműsoron Rádi Róbert is méltatta a intézményt, amely 13 éve elkötelezte magát a tehetséggondozás mellett. A kabinetvezető úgy fogalmazott, ez a gála ünnep mindannyiunk számára.
- Ünnep a városnak és a környéknek, hiszen láthatjuk, milyen nagy számú tehetséges gyermek él velünk. Ünnep az intézmény számára, hiszen számot vethet azzal, hogy hol tart az építkezésben és milyen feladatai vannak még a jövőben. Ünnep önöknek, hiszen láthatják gyermekeiket, unokáikat, ismerőseiket, hozzátartozóikat, és ennél nagyobb öröm nincs, mint látni a sok tehetséges gyermeket. De leginkább mégis a gyerekek számára ünnep ez a nap, akik lélekben készültek erre a mai estére, hogy örömet szerezzenek nekünk – hangsúlyozta Rádi Róbert.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!