Három nap a tettek mezején


2012-10-13 14:12:45  | cikk: mo  | 


Három nap a tettek mezején főképe
Öt éve rendszeresen megszervezi karitatív akcióját az Ökumenikus Ifjúsági Iroda a három történelmi egyház ifjúsági és diakóniai képviseletének partneri együttműködésével. A „72 óra kompromisszum nélkül” egy fiatalokat megmozgató, egész Magyarország területét lefedő három napon keresztül tartó szociális akció, melynek lényege, hogy a fiatalok három napon át a szolidaritás, a segítés színterén éljenek és ezáltal különböző szociális célok eléréséért dolgozzanak. Így a 72 óra alatt különböző szociális, környezetvédelmi, fejlesztéspolitikai tevékenységeket visznek véghez. A nagyszabású akcióban országszerte közel 9000 fő vesz részt.

Pápán két helyszínen zajlott a munkavégzés, egy csoport a Kánaán-ház szobáit festette ki, egy másik pedig a Fenyveserdő megtisztításáért vállalt felelősséget. Az önkéntes akcióban a református gyülekezet tagjai, a teológiai akadémia hallgatói és a református gimnázium diákjai, illetve pedagógusai vettek részt. Szalóky Eszter érdeklődésünkre elmondta, a Fenyveserdőben reggel nyolc órától délután kettőig igyekeztek felszámolni az illegális hulladéklerakókat. Elképesztő mennyiségű szemetet találtak az önkéntesek: az elektronikai hulladéktól a háztartási gépeken át egészen a papír-és műanyaghulladékig, rengeteg szemét belekerült a Városgondokság által biztosított konténerekbe. A helyi koordinátor hangsúlyozta, az önkéntes akcióval azt szeretnék bebizonyítani, hogy nem kell az állam segítségére várni, összefogással, közös munkával sokat lehet tenni a városért.

Varga-Umbrich Eszter első alkalommal vett részt önkéntes akcióban. Eszter elmondta, azért csatlakozott, mert szeretett volna tenni valamit a környezet tisztaságáért. A refis diák hozzátette, felemelő érzés jót cselekedni és másoknak segíteni.
A Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája már évek óta részese a programnak. Mayerné Pátkai Tünde, az intézmény pedagógusa elmondta, az iskola maximálisan támogatja a maihoz hasonló kezdeményezéseket. Ezeknek az önkéntes akcióknak felhívó jellegük is van, itt most nemcsak a természet újul meg, hanem egy kicsit a lélek is – fogalmazott a tanárnő.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!