Három kézdivásárhelyi fiatal vendégeskedik a Refiben


2012-10-11 18:10:12  | cikk: mo  | 


Három kézdivásárhelyi fiatal vendégeskedik a Refiben főképe
Újabb Comenius-projekt indult a református gimnáziumban. A Refi több száz középiskola közül egyedüliként fogad és küld diákokat külföldre nyelvtanulás és az európai kultúrák megismerése céljából – tudtuk meg Pitó Katalintól. A program felelőse elmondta azt is, jelenleg három kézdivásárhelyi fiatal tanul a pápai intézményben és a Refiből is szintén három diák vendégeskedik Erdélyben. Ezenkívül négy refis diák Franciaországban tanul, ketten a téli szünetig, ketten egy teljes tanév erejéig maradnak külföldön. Pitó Katalin hangsúlyozta, az erdélyi együttműködés lényege, hogy a pápai diákok magyarságtudata erősödjön. Ez így is van, hiszen a jelenleg kint tanuló fiatalok internetes blogot vezetnek, amelyből kiderül, rendkívüli energiákat szabadítanak fel magukban, rengeteget adnak és kapnak is.
A franciaországi tartózkodástól pedig egyértelműen a diákok nyelvérzékének, idegen nyelvi szókincsének fejlődését várják a pedagógusok. A nyelvtanulásban különösen nagy szerepe van a tanulmányi utaknak, hiszen a diákok fogadó családoknál laknak, és bár munkájukat, boldogulásukat mentortanár segíti, ennek ellenére sok mindenben csak saját magukra számíthatnak.
Ezt erősítette meg az a három kézdivásárhelyi diák is, Ugron Beáta, Antal-Dobra József és Bíró Beáta, akik december 20-ig vendégeskednek Pápán, a Refiben.
Bíró Beáta azért jelentkezett cserediáknak, mert szerette volna megtapasztalni, hogy milyen Magyarországon diáknak lenni. Beáta szerint itt minden sokkal természetesebb, de ez nem is meglepő, hiszen ők Romániában kisebbségben élnek – fogalmazott a diáklány. Beáta elmondta azt is, a magyar fiatalokat sokkal zárkózottabbnak látja, mint otthoni társait, az osztályozási rendszer pedig szigorúbb és sokkal több jegyet is kapnak a pápai intézményben.
Antal-Dobra József úgy véli, Magyarországon sokkal gyorsabban élik az életüket az emberek, a magyarok mindig sietnek valahova. Erdélyben mindenki nyugodtabb, ők nem rohannak sehova – fogalmazott, majd hozzátette, jól érzik magukat, de azért hiányoznak az otthoniak. December 20-ig tart a projekt, így családjuknak ők lesznek a karácsonyi ajándék – mondta József.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!