Döntetlen Móron


2012-10-07 12:39:08  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Döntetlen Móron főképe
Az NB III-as labdarúgó bajnokság 8. fordulójában a Lombard II Mórra látogatott. Második csapatunk egynapon lépett pályára Zsivóczky Gyula együttesével, ennek ellenére Tóth Gábor és Simon András is a Lombard II-t erősítette, emellett Horváth Tamás is felépült, aki mindjárt a kezdőbe kapott helyet. Az első húsz percben fölényben játszottak a pápaiak, aminek vezetés lett az eredménye. A 15.percben Somogyi labdáját Horváth T. készítette le Simonnak, aki szép gólt lőtt 0-1. Ezt követően sorban jöttek a vendég helyzetek, eredmény nélkül. A második félidőben a sokadik felelőtlen és felesleges szabálytalanság utáni Tóth szabadrúgásból egyenlített a hazai csapat, sőt egy kavarodás után kapufát is lőttek. Az utolsó 20 percben sorra vezették a pápai fiatalok a veszélyes kontrákat, de mindent elrontottak, így maradt a döntetlen.

Mór – Lombard Pápa II  1-1 (0-1) G: Tóth ill. Simon

Nagy Mihály: A játék képe alapján igazságos az eredmény, de nagyon bosszant a mérkőzés, mert néhány poszton hihetetlen gyenge egyéni teljesítményeket produkáltunk és ezért nem tudtunk nyerni.

Lombard Pápa II: - Nacsa – Enyingi, Tóth M., Venczel, Molnár (Ughy) – Horváth T., Tóth G., Grőber – Simon(Szabó), Somogyi, Horváth Cs.(Páli)

Jó: Venczel, Tóth G., Simon, Somogyi

A pápai csapat október 14-én 14 órai kezdettel hazai pályán Sárvárral csap össze.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!