Országos honvédelmi járőrversenyen remekelt a Petőfi Gimnázium


2012-10-02 13:34:03  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Országos honvédelmi járőrversenyen remekelt a Petőfi Gimnázium főképe
Szeptember 28-án honvédelmi járőrversenyt rendezett Pákozdon a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (Hososz), együttműködve a Honvédelmi Minisztériummal, a Magyar Honvédséggel, az MH Összhaderőnemi Parancsnoksággal. A verseny fővédnöke dr. Simicskó István, a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára, valamint két védnöke Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka, illetve Farkas László, a Hososz elnöke volt. A versenyen felsőoktatási intézmények hallgatói, középiskolák diákjai, az MH Ludovika Zászlóalj honvédtiszt-jelöltjei, az MH Altiszti Akadémia altisztjelöltjei és természetesen a honvédség alakulatainak tagjai vehettek részt. A csapatoknak egy 6–8 kilométeres pályán, részben jelölt terepen katonai jellegű fizikai és szellemi feladatokat kellett időre végrehajtaniuk. A verseny célja: honvédelmi ifjúsági nevelés, katonai ismeretterjesztés a sport eszközeivel, továbbá a Magyar Honvédség bemutatása, a társadalmi kapcsolatok ápolása és a katonákról alkotott társadalmi kép erősítése volt. A középiskolák versenyében 36 csapat állt rajthoz, városunkat a Honvédelmi Ifjúsági Versenyen pápai győztese, a Bors Patrik, Rüll Ádám, Tobak Balázs, Tóth Gergely összetételű Petőfi Sándor Gimnázium képviselte. A petőfisek remek versenyzéssel az igen értékes ötödik helyet szerezték meg.
- A csapatban azok kaphattak helyet, akik egyrészt katonai pályán szeretnék tanulmányaikat folytatni és/vagy testnevelésből előrehozott érettségit tettek – vázolta a csapatösszetételt Koncz János, az iskola testnevelője. A csapat közel másfél órát töltött a versenypályán, ahol nyolc állomást kellett teljesíteni: kézigránát célbadobás, akadálypálya, lövészet, evezés, sebesült ellátás és szállítás, elméleti teszt, katasztrófavédelmi ismeretek és rádiós iránymeghatározás szerepelt a feladatok között. A nap végére a kimagaslónak mondható ötödik helyet szereztük meg, ami azért is nagy eredmény, hiszen minket kizárólag katonai szakközépiskolák előztek meg.

A részletes eredmények IDE kattintva érhetőek el.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!