Új környezetben a város képviselő-testülete – Lezajlott az első tanácskozás a felújított régi Városházán


2012-09-27 22:57:22  | cikk: pt  | 


Új környezetben a város képviselő-testülete – Lezajlott az első tanácskozás a felújított régi Városházán főképe
Megtartotta első munkaülését a város képviselő-testülete a felújított régi Városháza nagytermében ma délelőtt. A modern, impozáns környezetben zajló tanácskozást az érdeklődők élőben követhették az interneten.
A napirendek tárgyalása előtt dr. Áldozó Tamás polgármester megköszönte az önkormányzattól közös megegyezéssel távozó Menyhárt László pénzügyi osztályvezető munkáját. A köztisztviselő egészségügyi okokra hivatkozva távozott hivatalából.

Ezt követően a testület 500 millió forintos beruházási hitel felvételéről döntött zárt ülésen. A polgármester tájékoztatása szerint ez a hitel a folyamatban lévő beruházások befejezéséhez nyújt fedezetet. Ugyancsak a zárt ülésen határoztak róla a képviselők, hogy a város részt vesz a Pápai Termálvízhasznosító Zrt. tőkeemelésében. A lépést az indokolta, hogy az egyik kisebbségi tulajdonos kezdeményezte az alaptőke 8 millió forint értékben történő növelését, a város pedig meg kívánja őrizni a többségét a társaságban.

Napirend előtti hozzászólásában Erőss Bulcsú, a Jobbik önkormányzati képviselője a helyi termelői piaccal kapcsolatos észrevételeit, javaslatait tárta a jelenlévők elé. A folytatásban a képviselők elfogadták az önkormányzat első félévének gazdálkodásáról, a város turisztikai-idegenforgalmi marketing-tevékenységéről, és a pápai Tourinform Iroda munkájáról szóló beszámolókat.

A marketing-tevékenységgel kapcsolatban Szirbek Rita, az MSZP önkormányzati képviselője az átfogó kedvezményeket tartalmazó bon-rendszerrel kapcsolatban tett fel kérdéseket. Dr. Áldozó Tamás kifejtette, a bon-rendszer egy lépés lehet a későbbiekben adott esetben bevezetendő város-kártya irányába, míg Rádi Róbert, a Polgármesteri Kabinet vezetője elmondta, az eddigi visszajelzések alapján a bon-rendszer bevezetése jó és sikeres ötlet volt – a megállapítással a hozzászóló képviselők egyetértettek.
Grőber Attila szocialista önkormányzati képviselő három javaslattal állt elő a marketing-témában. Javasolta, hogy a Pápán szolgáló külföldi katonák számára több városi programot szervezzenek, valamint a zsinagógában látható, Elfeledett szomszédaink című kiállításnak az iskolások körében történő propagálását szorgalmazta. Emellett fontosnak tartotta, hogy a város élvonalbeli labdarúgócsapatának nevéből a média ne hagyja le a Pápa szót. A Lombard Pápa mérkőzéseinek televíziós közvetítéséhez dr. Áldozó Tamás hozzáfűzte, dolgoznak rajta, hogy a tavasszal jobban kihasználják az esemény biztosította reklámfelületet. A városban élő külföldi katonáknak a pápai közéletben való részvételéről, a magyar kultúra iránt mutatott érdeklődésükről megoszlott a képviselők véleménye, a polgármester azonban kiemelte, Pápa jól reagál a nagy létszámú idegen ajkú lakosságra.

A pápai Tourinform Iroda képviseletében Gaál Gyula Istvánné és Huszár Hajnal válaszolt a képviselők kérdéseire. Elhangzott, a világháló térhódítása mellett az irodát még mindig nagy számban keresik fel személyesen az érdeklődők. A pápai Tourinform munkatársai rendszeresen vesznek részt országos turisztikai találkozókon, börzéken, illetve a kínálkozó lehetőségeket kihasználva az országos médiafelületeken is gyakran propagálják Pápát, miközben természetesen a városba érkező látogatókat is igyekeznek teljes mértékben kiszolgálni. Képviselői kérdésre Huszár Hajnal megerősítette, tevékenységük során a direktmarketingről sem feledkeznek meg, valamint az idegen nyelven történő idegenvezetés feladata sem jelent problémát a városban. A pápai Tourinform munkájáról dr. Áldozó Tamás és Unger Tamás alpolgármester is elismerően szólt.

A szünet előtt az ülésen résztvevő prof. dr. Veress Gábor, a Balatonfüredi Állami Szívkórház főigazgató főorvosa kérte a város önkormányzatát, hogy támogassa az intézményét és a pápai betegeket érintő régebbi, jól bevált betegutak visszaállítását, amelyek az egészségügyi ellátási rendszer átalakítása miatt módosultak. Az egészségügyet érintő átalakulásnak köszönhetően az invalid kardiológiai ellátás a győri kórházhoz került – mindez pedig Pápa mellett huszonkilenc további, környékbeli települést érint. Azonban a pápai betegek a korábbi jó tapasztalataik folytán az általuk ismert, megszokott balatonfüredi szívkórházhoz kötődnek. A képviselő-testület ezért támogatta dr. Veress Gábor kérését, dr. Vörös Ibolya, a Fidesz önkormányzati képviselője pedig hozzászólásában külön méltatta a füredi szívkórházban folyó szakmai munkát.

A szünet után a képviselők elfogadták az önkormányzat által fenntartott közoktatási intézmények fejlesztéséről, illetve a Pápai Többcélú Kistérségi Társulás idei első félévében végzett tevékenységéről szóló beszámolót. A vegyes ügyek során többek között a zsinagógával kapcsolatos pályázat módosításáról, a református egyházközséggel való együttműködési megállapodásról, valamint a városi televízió ideiglenes létszámbővítéséről döntött a képviselő-testület. Az ülés zárásaként Erőss Bulcsú kérésének adott hangot, miszerint a partnervárosokba utazó delegációk összeállításánál egyenlő mérce szerint járjanak el a pártok képviseletét illetően.

A tanácskozást követő sajtótájékoztatón dr. Áldozó Tamás válaszolt a sajtó kérdéseire. A polgármester a testület új tanácstermével kapcsolatban elmondta, egyelőre még mindenkinek szokni kell a helyet, ahol az első ülésen akadtak kisebb-nagyobb problémák a hangosítással. Mindez azért fordulhatott elő, mivel a képviselők néha nem megfelelően használták a technikát, de adott esetben a teremben is szükséges lesz majd néhány apróbb módosítás végrehajtása – fogalmazott a város első embere, aki egyúttal a városhoz méltó, igényes, szép helyiségnek nevezte a felújított régi Városháza tanácstermét.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!