Ha Szany, akkor Chelsea FC Pápa


2009-12-21 18:18:35  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Ha Szany, akkor Chelsea FC Pápa főképe
Hétvégén rendezték Szanyban a második alkalommal kiírt teremlabdarúgó Agitata Kupa mérkőzéseit. Pápáról négy csapat, a Chelsea Fc, az Aqua Sport, a Combragyöngék és a Kiliáni Ördögök utazott el a kupára. Tavaly, a 2006 telén pápai és Pápa környéki fiatalokból alakult Chelsea FC bizonyult a legjobbnak, ők tehát a címvédés reményében érkeztek meg a Sportcsarnokba. Idén 25 csapat nevezett, akiket öt csoportba sorsoltak, ahonnan az első két helyezett folytathatta a menetelést a legjobb 10 között. A címvédő veretlenül jutott tovább a csoportból, a tét ezután már az elődöntőben való részvétel volt. Először a tatai Bad Angels együttest verték 2-0-ra, ezt követően a celldömölki Sibaris és a nemesszalóki Bo-szor-kán sem tudott ellenállást kifejteni a „Kékek” ellen. Egyetlen vereségük az Aqua Sport ellen csúszott be, ennek ellenére folytatódott a menetelés. Az elődöntőben a hazaiakat, az FC Kubala alakulatát sodorta a sorsolás a Chelsea útjába. A részletekről Szalai Gábor, a Chelsea játékosa számolt be.

- Pihenés nélkül léptünk pályára a házigazdák ellen, ráadásul a zsúfolásig megtelt csarnok közönsége értelemszerűen nem nekünk szurkolt. Szerencsére ez a légkör csak tovább motivált minket és összeszedett játékkal Szilágyi Balázs góljával 1-0-ás győzelmet arattunk. A döntő a csoport visszavágója volt, hiszen a másik ágon az az Aqua jutott a fináléba, akiktől korábban 3-0-ás vereséget szenvedtünk. Ezúttal azonban jobban figyeltünk, sokkal agresszívebben és pontosabban játszottunk és végül Kiszlinger Balázs, Szalai Artúr és jómagam találatával megérdemelt, 3-0-ás győzelmet arattunk, megvédve ezzel tavalyi címünket. Külön ki szeretném emelni csapatvezetőnket, Kun Gábort, aki a torna legjobb kapusa címet is begyűjtötte. Ezen felül büszkék vagyunk arra is, hogy a 10 lejátszott mérkőzésünkön mindössze 6 gólt kaptunk, viszont 24-szer zörgettük meg az ellenfél hálóját. Legközelebb a celldömölki Szilveszter Kupán veszünk részt, majd kis pihenőt követően januárban a csóti Hujter emléktornán valamint a dr. Hubay tornán lépünk pályára, ahol szintén címvédők leszünk.

A csapat tagjai: Kun Gábor, Kiszlinger Balázs, Szilágyi Balázs, Kalcsó Gábor, Babics Zsolt, Szalai Artúr, Szalai Gábor, Kolompár Richárd, Samu Gábor, Csuti Balázs

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!