Magyar Kupa: Kilenc találatig meg sem állt a Lombard


2012-09-25 17:44:37  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Magyar Kupa: Kilenc találatig meg sem állt a Lombard főképe
A második fordulóban kapcsolódott be a Lombard Pápa az idei kupaküzdelmekbe. Zsivóczky-Pandel Gyula csapata a megyei első osztályú Tapolcához utazott. A TIAC VSE a pontvadászatban a tabella negyedik helyén áll, mérlegük négy győzelem, egy döntetlen, egy vereség. Természetesen a pápaiak számítottak a mérkőzés esélyesének, ám a Lombard mestere a kezdés előtt elmondta, komolyan veszik a meccset, ezt az összeállítás is bizonyítja majd, többgólos, magabiztos győzelmet szeretnének elérni. A tréner tartotta is magát ígéretéhez, hiszen erős összeállításban küldte pályára az együttest, Goran Maric hiányzott, akit tavaly a Baja ellen kiállítottak, a pápaiak a Szűcs – Nagy, Dlusztus, Rodenbücher, Németh – Tóth G., Horváth L., Tóth B. - Simon, Benko, Seye kezdővel futottak ki a pályára. A padon Markek, Sekour, Présinger mellett három pápai fiatal tehetség, Somogyi, Grőber és Király is helyet kapott. Sokáig nem kellett várni az első találatra, a hatodik percben Tóth Gábor köszönt be. Viski László, a hazaiak trénere a 10. percben kettős cserére szánta el magát, ám ez sem segített, az első félidőben Tóth gólját további négy követte, Dlusztus és Seye is betalált, Simon pedig két perc alatt duplázni tudott. Fordulás után sem álltak le a mieink, az 52. percben Király, a 67, minutumban Grőber volt eredményes. A második félidő derekán Seye szerezte meg csapata 8., saját maga második gólját. A 9-0-s végeredményt a lefújás előtt Németh Milán állította be.

Viski László: Meglátszott a két csapat közötti három osztálybeli különbség. Ennek ellenére örültünk, hogy az országos táblára jutottunk és sikerült élvonalbeli csapatot Tapolcára hozni.

Zsivóczky Gyula: Az első félidőben sikerült tetszetős játékkal eldönteni a mérkőzést, a folytatásban fiatal pápai játékosok is szerepet kaptak, akik gólokat is szereztek. Örülünk a győzelemnek és készülünk a Győr elleni bajnoki mérkőzésre.

Tapolca – Lombard Pápa 0-9 (0-5) Gsz.: Tóth G., Dlusztus, Seye 2, Simon 2, Király, Grőber, Németh M.

Tapolca: Szűcs D. – Domonkos, Bárány, Lukácsa, Kiss – Pupos, Csala, Halász (’66 Tüske M.), Molnár – Szűcs A. (’10 Enyingi), Sinkó (’10 Tüske D.)

Lombard Pápa: Szűcs L. – Nagy, Dlusztus (’57 Grőber), Rodenbücher (’63 Somogyi), Németh – Tóth G., Horváth L., Tóth B. (’40 Király) - Simon, Benko, Seye

A Lombard Pápa pénteken a Győri ETO-hoz látogat.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!