Nem védekezni utazik Kecskemétre a Lombard


2012-09-14 20:36:38  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Nem védekezni utazik Kecskemétre a Lombard főképe
A válogatott mérkőzések miatti szünetet követően hétvégén ismét bajnoki fordulót rendeznek az élvonalbeli labdarúgó bajnokságban. A 7. fordulóban a 14. helyezett Lombard Pápa a 15. pozícióban szerénykedő Kecskeméthez látogat. A találkozó – amellett, hogy mindkét együttes a három pontért lép pályára – egyben a vendégek mesterének, Zsivóczky Gyulának debütáló meccse is lesz. Az újonnan kinevezett szakember támadófocit ígér és bízik az idegenbeli sikerben.
- A bajnoki szünetben elkezdtük gyakorolni azt, amit a jövőben játszani szeretnénk – mondta a mester az nb1.hu-nak. A játékosok fegyelmezettek és befogadóak Pápán, ezért bízom benne, hogy rövid időn belül látható lesz a csapat új stílusa. Az eddigiekhez képest alapvető különbség, hogy kevésbé leszünk védekezőek és nagyobb hangsúlyt helyezünk a támadójátékra. Lényeges változás, hogy három belső védő helyett csak kettővel fogunk felállni. Kecskemétre sem bekkelni megyünk, szeretnénk újabb győzelemmel folytatni a pontgyűjtést.
A Kecskemét eddig hazai pályán nem tudott győzelmet aratni, Török László a pápaiak ellen szeretné ezt az átkot megtörni.
- Tudom, hogy elkoptatott frázis, mégis azzal kell kezdenem, hogy a pécsi győzelmünk akkor válik különösen értékessé, ha szombaton győzni tudunk otthon, a Pápa ellen. A bajnoki szünet jól jött nekünk, hiszen Ramos és Balázs is friss igazolásunk, nekik ebben a két hétben sikerült beilleszkedniük a közösségbe. Ezt a célt kiválóan szolgálták a Ligakupa-meccsek, amik lehetőséget adtak rá, hogy formáljuk a játékunkat. Balázs Zsolt számára természetesen igen jó ajánlólevél volt a pécsi beugrása, hiszen még meg sem száradt a tinta a szerződésén, amikor góljával máris három ponthoz segítette a csapatot. Az élvonal csapatainak tudása kiegyenlítődött, minőségi légiósok érkeztek, így ma már nincsenek könnyű mérkőzések. A Pápa ellen meg kell küzdeni a pontokért, de meg kell szereznünk őket, még akkor is, ha ellenfelünknél Szűcs Lajos barátom személyében olyan kapus áll majd a gólvonalon, aki hatalmas bravúrokra képes és védéseivel meccseket tud eldönteni.

Várható összeállítások:
KTE-Phoenix Mecano: Antal - Koszó, Vaskó, Sós M., Balogh B., Mohl - Litsingi, Szavics, Ramos, Balázs Zs. – Jorginho

Lombard Pápa: Szűcs - Nagy, Dlusztus, Balogh, Présinger - Maróti, Sekour - Quintero, Tóth B., Szabó - Maric


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!