Nem vesz részt a jobbikos konzultáción a PVCNÖ


2012-09-14 12:29:52  | cikk: mo  | 


Nem vesz részt a jobbikos konzultáción a PVCNÖ főképe
Megtartotta soron következő ülését a Pápa Városi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat (PVCNÖ) ma délelőtt. Az ülésről ifj. Kozák János maradt távol, azonban a testület határozatképes volt.
Az ülésen a tagok határozatot hoztak a PVCNÖ 2012. évi költségvetésének módosításáról. Holdosiné Bánhegyi Ildikó, a PVCNÖ elnöke tájékoztatott, a módosításra a tavalyi évi pályázati és az idei 619 ezer forintos feladatalapú támogatás összegének költségvetésbe történő beemelése miatt volt szükség.
A testület döntött arról is, hogy az év hátralévő részében roma nemzetiségi napot szerveznek a cigány közösség számára. A képviselők egyhangúlag határoztak arról, hogy a programot a Mikulás-napi rendezvényhez kapcsolják.
A vegyes ügyek keretében Holdosiné Bánhegyi Ildikó szólt arról is, hogy a Veszprém Megyei Rendőrkapitányság – Pápa Város Önkormányzatával és a nemzetiségi önkormányzattal együttműködve – mediációs agressziókezelési tréninget valósít meg Pápán, a Rigó lakótelepen egy európai uniós pályázat segítségével. Az elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy a rendőrség közvélemény-kutatást kezdeményezett a közbiztonság megítélésével kapcsolatban, a lakosság kérdőívek segítségével formálhat véleményt.
Az ülésen szóba került a Jobbik által kezdeményezett, a cigány-magyar együttéléssel kapcsolatos konzultáció is. A nemzetiségi önkormányzatot Orbán Imre, a Jobbik helyi vezetője kereste meg a megbeszéléssel kapcsolatban. Kozák János az ülésen kérte a PVCNÖ elnökét, fejtse ki az üggyel kapcsolatos álláspontját. Holdosiné Bánhegyi Ildikó elmondta, a cigány közösséget egységesen bűnözőként aposztrofálni helytelen.
- Ez ellen fel is kell emelni a szavunkat. Az, hogy vannak bűnözők, az nem nemzetiségi hovatartozás kérdése. Mindenképpen ezt az álláspontot kell képviselnünk. A tisztességesen élő cigány emberek védelme érdekében nem szabad hagyni, hogy általánosságban a cigányságra mindenféle jelzőket aggassanak. Eseteleges problémák vannak, ez nem nemzetiségi probléma. Ha pedig probléma van és bűncselekmény történik, a hatóságok eljárnak az ügyben – fogalmazott az elnök.
Kozák János a megbeszélés kapcsán kifejtette, nem érti, hogy miért a Jobbikkal kellene a nemzetiségi önkormányzatnak a cigányság problémáiról konzultálni. Úgy fogalmazott, Orbán Imrével semmilyen körülmények között, még a látszatát sem kellene kelteni az együttműködésnek.
Holdosiné Bánhegyi Ildikó szavazásra bocsátotta a Jobbik által kezdeményezett konzultáción történő részvételt. A testület két igen és egy tartózkodás mellett úgy határozott, hogy a PVCNÖ a megkeresésre levélben reagál, azonban a konzultáción nem képviselteti magát.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!