Program minden korosztálynak a rendezvény utolsó napján is


2012-09-10 02:50:49  | cikk: HuHa  | 


Program minden korosztálynak a rendezvény utolsó napján is főképe
A borvasárnapi program összeállításánál is gondoltak kicsikre és nagyokra egyaránt a Pápai Cicege és Bornapok szervezői. Az előző napokhoz hasonlóan változatos műfajú színpadi produkciók követték egymást a nagyérdemű szórakozatására. Ebéd után a Bakonyi Vadászkürt Egylet műsorát tekinthették meg az érdeklődők, a bornapi vadászlakomához a Jávor Pál Nemzeti Czigányzenekar szolgáltatta a kellemes muzsikát, 16 órakor pedig a gyerekeket várták a színpad előtti padsorokra, a Napraforgó Meseszínpad előadására. Vitéz Katinka meséjében a címszereplő, öreg édesapja helyett akar beállni a király seregébe. Elindul hát a kardforgatást és vadászatot kedvelő leány, hogy eljusson a királyhoz, útközben számos kalandot él meg és sok próbatételt kell kiállnia, amiben természetesen vitéz barátai, a gyerekek segítik. A meséből kiderült, az életben a szeretet és a bátorság a legfontosabb, az előadásból pedig az derült ki, hogy a mese nemcsak az apróságok érdeklődését köti le, bizony a felnőttek is szívesen megnézik a sok ismerős dallal fűszerezett, kedves, tanulságos történeteket. A mesét a Szőttes néptáncegyüttes és népzenekar folkórműsora követte, a pozsonyi táncosok és zenészek sikere pedig éppoly nagy volt vasárnap is, mint szombaton. Egy órás műsorukban mezőségi, mezőfelei, zobori és gömöri táncokat mutattak be. Az együttes 1969-ben alakult és felvidéki magyar fiatalokból áll, elsődleges céljuk pedig az, hogy minél több felvidéki magyar településre elvigyék a magyar népzene és tánc kultúráját.
-Táncaink az egész Kárpát-medencéből valók, elsősorban Felvidékről, de táncolunk erdélyi és magyarországi táncokat is. Próbáljuk az autentikus táncokat elsajátítani, régi filmekről felgyűjtjük őket, zenészeinktől kapjuk hozzá a zenét és azt dolgozzuk színpadra. Nagyon sokfelé jártunk már, több országban felléptünk, februárban pedig egy három hetes turnéra megyünk Ausztráliába, ott élő magyarokhoz – mesélte a csoport vezetője. A pozsonyi táncosok előadását ezúttal is vastapssal fogadta a pápai közönség, mely akárcsak az előző napokban kora estére egyre népesebb lett. A felvidékieket móri táncosok követték a színpadon, az Edelweiss Móri Német Nemzetiségi Táncegyesület sváb táncokat adott elő műsorában fúvós kísérettel.
Mindeközben a kastély előtti területen a Kacsakaringó Virtustársulat és a Merende Műhely és Manufaktúra szüreti játszóházában próbálhatták ki magukat az érdeklődők. A Kacskaringós Merende Szüret névre keresztelt foglalkozás is azok közé tartozott, amibe a gyerekek mellett a felnőttek is szívesen beálltak. A drámapedagógusokból álló kis csapat olyan érdekes játékokat hozott el Pápára, mint például a dióverő, a diómalom, a tolórúd és a kakas-ütés. 
-A szüreti népi játszóban az eszközös játékok mellett népi jóslás is folyik viaszöntéssel és babvetéssel, emellett pedig egyszerű lépésekből álló moldvai táncházzal készültünk – sorolta Egervári György, a Merende Műhely vezetője. Az eszközös játékok főbb jellemzője az volt, hogy a régi népi játékok hagyományait elevenítették fel, és a hozzávalók szinte egytől egyig régi használati tárgyak voltak. Így például a diómalomhoz fából készült kocsikereket használtak, a célbadobónál a célt egy régi hordó jelentette, a viaszöntés pedig vízzel teli fateknőben folyt. A délután folyamán egyre népesebbé váló gyereksereg egyik helyszínről a másikra ment, hogy kipróbálja a gólyalábazást, a karikás ostor használatát, ügyességi célbadobót, parasztcsizma-gyűjtő játékot és a többi érdekességet. A virtustársulat egyébként már tíz esztendeje működik, színházi neveléssel, dramatikus játékokkal és nem frontális nevelési formákkal dolgoznak. Szívesen mennek iskolákba, falunapokra és akár borfesztiválokra is, és nemcsak gyermekeknek, hanem felnőtteknek, sőt az idős korosztálynak is szerveznek programot. A Merende Műhely tagjai nem először jártak Pápán, Egervári György úgy fogalmazott, nagyon szeretnek idejönni, mert, mint mondta „nagyon jó fejek” itt az emberek és szívesen beállnak a legkülönbözőbb játékokba.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!