Zene, tánc, mese tarkította a borfalu programját


2012-09-09 01:26:21  | cikk: HuHa  | 


Zene, tánc, mese tarkította a borfalu programját főképe
A jó borok és pálinkák, finom ételek mellett szórakoztató programok várták szombaton is a Pápai Cicege és Bornapokra kilátogatókat. Az Esterházy-kastély udvarán felállított színpadon 16 órakor kezdődött a műsor, a győri Holle Anyó Színház interaktív mesejátékával, Az aranyszőrű báránnyal. A két mese feldolgozásából készült előadást nemcsak a gyerekek nézték érdeklődéssel, az apróságok mellett a szülők, nagyszülők is élvezettel figyelték a történet alakulását, melyben gyermekeik is szerepet kaptak. A társulat - mely gyakran szerepel Pápán -, rendszerint olyan darabokat tűz műsorára, amiben a nézők is részesei lehetnek a történetnek. A bornapokra hozott előadás Az aranyszőrű bárány és A három arany kecske meséjének összedolgozásából készült, a színészek eredeti népviseletbe öltözve adták elő a darabot, melyben ismert népdalok csendültek fel.
-Egy hónapig készültünk az előadásra. Nálunk ez úgy történik, hogy én hozom a nyers szöveget és mindenki hozzáteszi a maga ötletét, így lesz igazán közös munka. Nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy a gyerekeket minél jobban be tudjuk vonni az előadásba, szinte minden műsorunk ilyen – mondta el Laborfalvi Mária, a Holle Anyó Színház vezetője. A bornapokra hozott mesében volt bőven izgalom, a gyerekek együtt bégettek, ugattak és táncoltak a színészekkel, többen pedig a színpadon is szerepet kaptak, mint báránykák és együtt szurkoltak az aranyszőrű báránynak, a szegény legénynek a gonosz boszorka ellenében.
A mesejátékot követően az operett világának legismertebb dalai csendültek fel a Pegazus Színház Operett Orfeum című műsorában, közös éneklésre csábítva az egyre népesebb közönséget. Az érdeklődők nemcsak a rendezvénysátor padsorait töltötték meg, egyre többen figyelték a sátor mellől is a szórakoztató előadást, ki egy pohár borral a kezében, ki cicegét majszolva, ki pedig egyszerűen csak élvezve a fülbemászó dallamokat. Kora este Bort iszik ki úton járó, akár siet, akár váró címmel bornapi folklórműsor kezdődött, melyben a JMSZK Vadvirág Néptáncegyüttese, a Tánc-Lánc AMI Rügyecskék néptánccsoportja, a veszprémi Kőris népzenekar és a Pozsonyból érkezett Szőttes néptáncegyüttes lépett színpadra. A hajnalig tartó mulatság folytatásában ismét a méltán népszerű operett kapta a főszerepet, a Budapesti Operettszínház művészeinek előadásában, aztán pedig Rugli Béla tangóharmonikás szórakoztatta a többezer főre növekedett tömeget. Az este fő programja a Budapest Bár zenekar koncertje volt, de ez már egy következő történet.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!