182 tanítási nap áll a diákok előtt (Fényképes tudósítások az iskolai évnyitókról)


2012-09-03 10:27:09  | cikk: HuHa  | 


182 tanítási nap áll a diákok előtt (Fényképes tudósítások az iskolai évnyitókról) főképe
Ma reggel országszerte minden általános- és középiskolában megszólalt a 2012/2013-as tanév kezdetét jelző csengőszó. A tanév szeptember 3-tól 2013. június 14-ig tart, és 182 tanítási napot foglal magába. Az első pihenő az október 29-től november 4-ig tartó őszi szünet lesz, amit a téli szünet követ majd, hivatalosan december 27-től január 2-ig (az utolsó tanítási nap az évben december 21-én lesz), aztán pedig március 28-a és április 2-a között, a tavaszi szünetnek örülhetnek a tanulók.  Pápa városának iskoláiban a hétvégén és ma reggel tartották meg a tanévnyitó ünnepélyeket.

A Weöres Sándor Általános Iskolában péntek délután gyűltek össze a gyerekek, szülők és pedagógusok a tanév köszöntésére. Az ünnepségen a 2. A osztályos tanulók műsora és egy elsős kisleány verse fogadta a megjelenteket, majd Horváth Attila igazgató mondott beszédet, külön is köszöntve az első osztályosokat.
-Reméljük, harminc év múlva ti is úgy emlékeztek vissza a mai napra, hogy milyen jó volt. Most még bizonyára picit szorongva, izgalommal vártok arra, hogy mi történik. Ma még nem sok minden, de majd hétfőtől! – fogalmazott tréfásan. – Legyetek jók, igyekezzetek, szerezzetek sok ötöst és akkor mindenki örülni fog. Az iskola egy jó hely – tette hozzá biztatóan.
Az igazgató rövid köszöntőjében szólt arról is, hogy az intézmény eszközparkja – az önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően – tizenkét interaktív táblával és harmincöt új számítógéppel gyarapodott, egy másik pályázati forrásból pedig egy kilenc személyes kisbuszt tudott vásárolni az iskola. Új a köznevelési törvény is, mely szeptember elsejétől hatályos és bízom benne, hogy ennek előnyeit sokan fogják élvezni, elsősorban az első és ötödik évfolyamosok, akiknek minden nap lesz testnevelés órája – mondta Horváth Attila, mindenkinek jó munkát és jó eredményeket kívánva.
A Weöres Sándor Általános Iskolában 379 tanuló kezdte meg ma a tanévet, köztük 43 első osztályos kisdiák, akik két tanulócsoportban ismerkednek a számolás és betűvetés tudományával.

Válasszon egy iskolát!  

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!