23 csapat a játszótéri nap főzőversenyén


2012-09-01 11:05:13  | cikk: mo  | 


23 csapat a játszótéri nap főzőversenyén főképe
A tavaly első ízben szervezett, hagyományteremtő programot megtartva, most is főzőversennyel indult a 10. Aegon Játszótéri Nap a volt Kilián lakótelepen. A városrészi napok tekintetében szép múltra visszatekintő rendezvényt a lakótelepi játszótér 10 évvel ezelőtti átadásához kapcsolták, s mára kiváló alkalmat teremt a közös együttlétekre, szórakozásra, beszélgetésre. 2011-ben rendkívül sikeres programot tudhatott maga mögött a szervező Pápa Város Önkormányzata, hiszen akkor több mint 2000 látogató élt a városrész adta szórakozás lehetőségével.

Az ősz első napja magával hozta az esőt is, de ez mitsem vett el a főzőverseny indulóinak kedvéből és lelkesedéséből. Reggel kilenc órakor 23 csapat állt a bográcsok köré, s vágott bele a konyhatechnika rejtelmeibe. A feladat adott: öt kilogramm sertéshúsból kell pörköltet készíteni, a többi már a szakácsok dolga. A lelkes kukták bele is adják szívüket-lelküket, hiszen mindenki el akarja kápráztatni a zsűri tagjait. Többen hagyományos sertéspörköltet készítenek, így tesz Unger Tamás és csapata is. Az alpolgármester elárulta, ők igazi régimódi pörköltet készítenek, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Mások titkos recept alapján főznek, amit persze nekünk sem árultak el, s megint mások pedig a csülöktől vagy éppen a zöldségektől várják a győzelmet. Egy biztos: mindannyian különösen finomat szeretnének készíteni, hiszen ha több fogy az ételekből, akkor több kerül a Weöres iskolának is. Unger Tamás ugyanis a mai főzőverseny bevételét idén is jótékony célra ajánlotta fel, ezúttal a Weöres Sándor Általános Iskola gazdálkodhat az összegből.

Érdemes tehát kilátogatni a volt Kilián lakótelepre, hiszen a finom pörköltek mellett szórakoztató programok is várják a vendégeket. Lassan játszani kezd Pápa Város Fúvószenekara, majd színpadi fellépők szórakoztatják az érdeklődőket. Fellépnek a Weöres iskola tanulói, a Rebel Lion Tánc-Sport Egyesület, a JMSZK Vadvirág néptáncegyüttes, a Pápai Musical Stúdió, este pedig Delhusa Gjon műsora várja a pápaiakat és környékbelieket.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!