„Örömet okozni és jót cselekedni…” - Beszélgetés a pápai operaénekesnővel, Fodor Bernadettel
2012-08-29 13:11:13 | cikk: Babos Petra |
Jó pár évvel ezelőtt ismertem meg Fodor Bernadettet, amikor karácsony előtt koncertet adott a Református templomban. Akkor még a bécsi zeneakadémia növendékeként volt szerencsém fotózni a hangversenyén. Először azt gondoltam, hogy ő is csak egy énekesnő, egy a sok közül, de amikor a templom falai között előadásában felcsendült egy Ave Maria, egyből tudtam, hogy óriásit tévedtem. Különleges drámai mezzoszoprán hangja teljesen elvarázsolt és rabul ejtett, szinte beleborzongtam a csodálatos áriákba. Hamarosan rájöttem, hogy ő egy rendkívül tehetséges fiatal, aki tele van vidámsággal, kedvességgel és szeretettel. Büszke vagyok rá, hogy azóta már barátomnak is tudhatom. Az ifjú hölgy nemcsak énekelni szeret, hanem szabadidejében verset és novellát ír, rajzol, a fotózás is a hobbijai közé sorolható és komoly tervei vannak a színpadon túl is.
Egy limonádé mellett beszélgettem Bettivel eddigi pályafutásáról, jövőbeli terveiről és fellépéseiről egy kellemes vasárnap délután. Mit osztanál meg magadról elsőre azokkal, akik még nem ismernek Pápán?
- Zalaegerszegen születtem és 2 éves korom óta lakom Pápán. Már óvodásként szerettem énekelni, talán ezért is kerültem zenei általános iskolába és zongorázni is ekkor kezdtem el. Középiskolai tanulmányaimat a Türr Gimnázium biológia tagozatán végeztem, mert az élővilág volt az, ami leginkább érdekelt. Az érettségit követően egyetlen pont híján maradtam le a hőn áhított biológus szakról. Ezt most már égi jelnek tekintem, hiszen ha őszintén visszatekintek, a zene mindig is kísérte az utamat. Kamaszként is gyakran hallgattam a régi bakelit opera lemezeket. Verdi Aidájából különösen tetszett a híres tenor ária, Radames románca, melyet komikus módon azóta is gyakran énekelek a magam örömére. Mozart Requiemje is nagyon mélyen érintette a lelkemet, de a végső elhívatás a pápai Nagytemplom falai között ért, amikor szólót énekeltem a gimnáziumi kórussal. Ekkor éreztem először, hogy nekem énekelnem kell. A győri Richter János Konzervatóriumban kezdtem el hangképző tanulmányaimat, ahol Dobi-Kiss Veronika énekművész lett a mesterem. Nagy szeretettel gondolok az együtt töltött éveinkre, melyek alatt önzetlenül osztotta meg velem tudásának óriási kincsestárát és komoly lelki támaszt is nyújtott. Közös munkánk eredménye volt két, dobogós helyezés országos énekversenyeken, Schubert – és Kodály különdíj, valamint a konzervatórium Richter – díjas diákja cím. Tanulmányaimat a bécsi zeneakadémián folytattam. Kiváló tanárom volt, Professzor Gabriele Lechner - kezdi mesélni Betti mosolyogva, majd hozzáteszi, hogy kívülállóként kevesen gondolják, hogy milyen komoly munka rejlik az operaéneklés technikájának elsajátításában.
Milyen élményeid vannak a bécsi zeneakadémiai évekből?
- Próba szerencse alapon mentem ki felvételizni Bécsbe. Nem ismertem senkit, sosem hallott előtte a bécsi tanárok egyike sem. A felvételikor beteg is voltam, úgyhogy kijutott az izgalomból bőven. Sosem felejtem el azt a hihetetlen érzést, hogy a sikeres felvételit követően Gabriele Lechner odajött hozzám és mosolyogva németül kezdett beszélni velem. Erre én nagyon megijedtem, hiszen egy szót sem értettem belőle. Angolra váltott, megdicsért és közölte, hogy Schubert „Erlkönig” c. dalával győztem meg, színpadra termettnek tart, de azonnal tanuljak meg németül. Emberségével, empátiájával nagyon sokat segített nekem az első, legnehezebb időszakban. És ha talán nem is hibátlanul, de azért németül is megtanultam.
Mi a véleményed az operaénekességről?
- Úgy gondolom, hogy ez is egy olyan hivatás, mint a többi, a maga nehézségeivel és szépségeivel. Hálás vagyok a jó Istennek, hogy ezt csinálhatom, de nem gondolom, hogy különlegesebb lennék ettől, mint bárki más és nem is szeretném, hogy csodabogárként tekintsenek rám. Jól esik például, ha valaki művésznőnek szólít, de egyben zavarba is jövök ettől. Szeretnék sokat letenni az asztalra, hogy méltán kiérdemeljem ezt a titulust. Operaénekesnő vagy. Hogy állsz a könnyűzenével?
- Minden zenét szeretek, ami jó. Magam is belekacsintottam egy picit a musical és a jazz világába. Szeretem a jófajta rockzenét is. Nem gondolom, hogy létezne úgynevezett „könnyű” zene. Minden műfaj nehéz, ha komoly munka van mögötte. Azt viszont rémülten veszem észre, hogy bizony rendkívül nívótlan előadók és zenék is egyre nagyobb teret kapnak és ezzel bizony az emberi hallás is elsilányul. A saját fülünk és lelkünk épsége érdekében jobban meg kéne válogatnunk, hogy mit hallgatunk. Mi a célod az énekléssel?
- Kettős cél fogalmazódott meg bennem. Az egyik, hogy közvetítsem a zeneszerzők elképzeléseit, érzéseit. A kottákban, librettókban kódolt üzeneteket találunk és kötelességünk ezt a lehető legnagyobb hűséggel továbbítani és örömet okozni. A másik célom az, hogy egy esetlegesen jól sikerült énekesi pályával jót cselekedjek, s ez a „jótevés” nem merülhet ki a közönséggel való szeretetteljes kommunikációban. További terveim vannak…
Mit jelent számodra az éneklés?
- Az éneklés számomra azt a mentális állapotot jelenti, amiben tényleg jól érzem magam. De azért nem mindig vágyom arra, hogy ezt feltétlenül nagy közönség előtt éljem meg. Nagyon jót tesz az is, ha magamban maradok a hangommal. Figyelem, ismerkedem vele. A hang egy csiszolatlan gyémánt, ami folyton polírozásra szorul. Ez az egész egy végtelen tanulási folyamat. Mit csinálsz, ha már nagyon fáradt vagy egy-egy fellépés után?
- Ha kimerülök, akkor csak a csendre vágyom. Csend nélkül nincs hang sem. Ezért szeretem a kisvárosi létet, a külváros éjszakai nyugalmát, amibe maximum a tücskök ciripelése fér bele. Vannak példaképeid, akikre felnézel?
- Természetesen vannak. A múltból és a jelenből is. Elsődleges példaképeim a szüleim, a nagyszüleim és a nővérem. Olyan értékrendet kaptam tőlük, amiből bőven meríthetek. Az énekmestereimnek is sokat köszönhetek, nagyon felnézek rájuk. Közéjük tartozik világhírű operaénekesnőnk, Sass Sylvia is, akitől szintén nagyon sokat tanultam mind szakmailag, mind emberileg. Megtanultam azt is, hogyan maradjunk őszinte, szeretnivaló emberek akkor is, amikor már egy komoly karrier van mögöttünk. A zene iránti mélységes alázat és szeretet vezérli minden gondolatát. Igazi rokonlélek, akit nagyon szeretek. A múltból példakép számomra Albert Schweitzer, Liszt Ferenc, Teréz Anya, II. János Pál Pápa. Az ő életük, tetteik, gondolataik mind olyan útmutatások számomra, amelyeket követni szeretnék. Az egyik közösségi oldalon gyakran látom, hogy kóbor, elhagyott, elveszett állatoknak keresel gazdát!
- Szívügyemnek tekintem az állatvédelmet. A már említett „távolabbi terveim” ezzel kapcsolatosak. Úgy nőttem fel, hogy egy kutya mindig volt a környezetemben, vagy otthon, vagy a nagyszüleimnél. Őszintén szeretem őket, mert aranyosak és feltétlen bizalmat szavaznak nekünk. Mélységesen felháborít, ha egyes emberek visszaélnek az állatok bizalmával. Titkon, legbelül talán még mindig egy biológus él bennem. Ha valóban az lennék, valószínűleg a világot járnám valamelyik természetvédő csoporttal. Szeretném, ha idővel majd tehetnék azokért, akiknek a hangját nem hallja senki. Közéjük tartoznak mindazok a méltatlan helyzetbe került háziállatok és vadállatok szárazföldön, tengeren, amelyek az emberi gonoszság és kapzsiság áldozatául esnek nap, mint nap. A közösségi oldalakon eddig 4-5 elkóborolt kutyát juttattam haza 2 éven belül. Nekem siker, mert tudom, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki ezt teszi. Soha semmi jó dolog nem hiábavaló. Ezentúl, természetesen örülök minden olyan komoly kezdeményezésnek, amely az állatvilág védelmére irányul. Régebben vegetáriánus is voltál! Ennek mi volt az oka?
- Kamasz koromban határoztam el és öt évig nem ettem húst. Egy ideje újra nem eszem. Senkit nem akarok megtéríteni. Ha kérdezik, hogy miért, akkor a rövid válaszom, hogy lelki okokból. Nem akarok állatot fogyasztani és kész. Aki igazán jól ismer engem, az megérti és nem is boncolgatja tovább ezt a kérdést. De ha igen, akkor annak bővebben is szívesen kifejtem, de ez egy teljes interjút igényelne. Mi a helyzet a fotózással?
- Mindig is érdeklődtem a képzőművészet iránt. Gyermekkoromban sokat rajzoltam, festettem. Manapság pedig a makró fotózás ejtett rabul. Valószínűleg a kis biológus munkálkodik itt is bennem, amikor lehasalok a bokrok alá, hogy egy szarvasbogarat vagy csigát fotózzak le testközelből. Lelkes amatőr vagyok, aki szereti megörökíteni Isten apró teremtményeit. Szabadidődben mit csinálsz még szívesen?
- Régebben sokat írtam. Nagy halom vers, novella és egy meseregény is hever a fiókban. Kosztolányi Dezső és Frederic Chopin voltak a fő ihletőim, akiknek művei ma is legközelebb állnak hozzám. Szeretek kirándulni is, Döbrönte és a Bakony a szívem csücske. Ezeket a helyeket gyakran keressük fel festőművész párommal. Nagyon sok dolog érdekel. Szívesen olvasok tudományos kutatásokról, csillagászatról és a tengeri élővilágról. Utóbbi kimondottan érdekel. Az életmódjuk és egyben a védelmük is. Merre szerepeltél már a világban és milyen darabokban?
- Első és eddigi legtávolabbi utam 2008-ban Indiába, Mumbaiba vezetett, ahol Puccini: Pillangókisasszonyában Suzuki szerepét énekelhettem el. Ez volt első igazi debütálásom operaszínpadon. Zöldfülű akadémista voltam második szereposztásban, de betegség miatt be valaki helyett be kellett ugranom a szerepelni. Élveztem! Bécsben, az egyetemi színpadon Bartók Béla: A kékszakállú herceg várából Juditot, Menotti: A médium című operájának címszerepét és Humperdinck: Jancsi és Juliskájából, az Édesanya szerepét alakítottam. Szintén egyetemistaként debütáltam a Frankfurti Operaház színpadán Wagner: A walkür csodás operájában. Egyik legszebb emlékem Dél-Franciaországhoz kötődik, ahol közös koncerten énekelhettem Sass Sylviával és Thierry Pillonnal, a neves francia színésszel. Úgy tudom, október közepén újra nagyon messzi tájra utazol! Hogy jutott rád a választás?
- Igen - mondja nevetve, majd elárulja, hogy Argentínába, Buenos Airesbe megy közel 2 hónapra.
- Úgy gondolom, nincsenek véletlenek az életben. 2010-ben kaptam egy Birgit Nilsson Emlékdíjat az egyetemen. Ennek köszönhetően Stockholmba utazhattam, többek között megismerkedhettem az ABBA együttesből jól ismert Benny Andersson zeneszerzővel és énekeltem a stúdiójában is. Az Emlékdíj díjátadó koncertjén hallott énekelni a világhírű angol operaénekesnő Dame Gwyneth Jones. Meghívott Bayreuth-ba a mesterkurzusára és két meghallgatást is szervezett számomra. Soha nem fogom elfelejteni ezt a csodálatos gesztust, amit a Művésznő tett felém. Előénekeltem tehát a Festspielhausban és fél évvel később meghívást kaptam Latin – Amerika legnagyobb színházába, a Teatro Colón-ba. Wagner tetralógiájának, a Niebelung gyűrűjének hat órára rövidített változata lesz műsoron, világpremier, melyben Schwertleite és Flosshilde szerepeit fogom énekelni. Ezt a darabot a zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából rendezik meg ebben a változatban, méghozzá Wagner leszármazottja, Katharina Wagner. A társulatban magyar név rajtam kívül nem szerepel. Megtisztelő a felkérés és boldog vagyok, hogy mehetek. Bevallom, egy kicsit izgulok a hosszú út és a honvágy miatt, de remélem, a csodás élmények majd feledtetik ezt velem. Milyen jövőbeni terveid vannak, ha hazajössz Argentínából?
- Januárban ismét Frankfurtba megyek vendégszerepelni, majd várhatóan Rómába utazom Sass Sylviához egy mesterkurzusra, ahol A kékszakállú herceg várával foglalkozunk. Tavasszal ismét Frankfurtba megyek, ahol Verdi: Az álarcosbál operájában Ulrica szerepét alakíthatom majd. Nyáron a Bregenzi Ünnepi Játékok Varázsfuvolájában énekelek Ausztriában. Jövő ősztől pedig két éves szerződést kaptam az újonnan épülő operaházba Linzben, ahol több szerep is vár rám.
Mikor és hol hallhat téged a pápai közönség legközelebb?
- Szeptember 1-jén, 18 órakor az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola aulájában fogok fellépni a pápai Lokálpatrióta Kör Egyesület felkérésére. Harazdy Miklós, a Magyar Állami Operaház kiváló korrepetítora fog zongorán kísérni. A hangverseny bevétele a pápai Alsóvárosi temetőben felállítandó vezérkereszt, a „Mindenki keresztje” javára adatik. „Angyalt láttam” a koncert címe! Miért?
- A koncert címe tulajdonképpen egy évekkel ezelőtt írt saját versem címe is egyben. Ez a vers elhangzik majd a koncerten, mert ebben a temetőben íródott. Akkor úgy éreztem, hogy egy üzenetet kaptam, amit közvetítenem kell. Ezt az alkalmat most szeretném felhasználni az üzenet átadására. Van valami mottód?
- Bizony van. Albert Schweitzer „Az élet tisztelete” című könyvéből származik: „Csak az, ki tervét természetesnek tartja és nem különleges, hősies, hanem józan lelkesedéssel vállalt feladatnak, csak az lehet úttörő a szellem birodalmában, olyan ember, akire mindig szükség van e földön…” Kedves Betti! További sok sikert kívánok neked, remélem, ha hazajössz Dél-Amerikából, ismét lesz alkalmunk egy kellemes beszélgetésre!
Egy limonádé mellett beszélgettem Bettivel eddigi pályafutásáról, jövőbeli terveiről és fellépéseiről egy kellemes vasárnap délután. Mit osztanál meg magadról elsőre azokkal, akik még nem ismernek Pápán?
- Zalaegerszegen születtem és 2 éves korom óta lakom Pápán. Már óvodásként szerettem énekelni, talán ezért is kerültem zenei általános iskolába és zongorázni is ekkor kezdtem el. Középiskolai tanulmányaimat a Türr Gimnázium biológia tagozatán végeztem, mert az élővilág volt az, ami leginkább érdekelt. Az érettségit követően egyetlen pont híján maradtam le a hőn áhított biológus szakról. Ezt most már égi jelnek tekintem, hiszen ha őszintén visszatekintek, a zene mindig is kísérte az utamat. Kamaszként is gyakran hallgattam a régi bakelit opera lemezeket. Verdi Aidájából különösen tetszett a híres tenor ária, Radames románca, melyet komikus módon azóta is gyakran énekelek a magam örömére. Mozart Requiemje is nagyon mélyen érintette a lelkemet, de a végső elhívatás a pápai Nagytemplom falai között ért, amikor szólót énekeltem a gimnáziumi kórussal. Ekkor éreztem először, hogy nekem énekelnem kell. A győri Richter János Konzervatóriumban kezdtem el hangképző tanulmányaimat, ahol Dobi-Kiss Veronika énekművész lett a mesterem. Nagy szeretettel gondolok az együtt töltött éveinkre, melyek alatt önzetlenül osztotta meg velem tudásának óriási kincsestárát és komoly lelki támaszt is nyújtott. Közös munkánk eredménye volt két, dobogós helyezés országos énekversenyeken, Schubert – és Kodály különdíj, valamint a konzervatórium Richter – díjas diákja cím. Tanulmányaimat a bécsi zeneakadémián folytattam. Kiváló tanárom volt, Professzor Gabriele Lechner - kezdi mesélni Betti mosolyogva, majd hozzáteszi, hogy kívülállóként kevesen gondolják, hogy milyen komoly munka rejlik az operaéneklés technikájának elsajátításában.
Milyen élményeid vannak a bécsi zeneakadémiai évekből?
- Próba szerencse alapon mentem ki felvételizni Bécsbe. Nem ismertem senkit, sosem hallott előtte a bécsi tanárok egyike sem. A felvételikor beteg is voltam, úgyhogy kijutott az izgalomból bőven. Sosem felejtem el azt a hihetetlen érzést, hogy a sikeres felvételit követően Gabriele Lechner odajött hozzám és mosolyogva németül kezdett beszélni velem. Erre én nagyon megijedtem, hiszen egy szót sem értettem belőle. Angolra váltott, megdicsért és közölte, hogy Schubert „Erlkönig” c. dalával győztem meg, színpadra termettnek tart, de azonnal tanuljak meg németül. Emberségével, empátiájával nagyon sokat segített nekem az első, legnehezebb időszakban. És ha talán nem is hibátlanul, de azért németül is megtanultam.
Mi a véleményed az operaénekességről?
- Úgy gondolom, hogy ez is egy olyan hivatás, mint a többi, a maga nehézségeivel és szépségeivel. Hálás vagyok a jó Istennek, hogy ezt csinálhatom, de nem gondolom, hogy különlegesebb lennék ettől, mint bárki más és nem is szeretném, hogy csodabogárként tekintsenek rám. Jól esik például, ha valaki művésznőnek szólít, de egyben zavarba is jövök ettől. Szeretnék sokat letenni az asztalra, hogy méltán kiérdemeljem ezt a titulust. Operaénekesnő vagy. Hogy állsz a könnyűzenével?
- Minden zenét szeretek, ami jó. Magam is belekacsintottam egy picit a musical és a jazz világába. Szeretem a jófajta rockzenét is. Nem gondolom, hogy létezne úgynevezett „könnyű” zene. Minden műfaj nehéz, ha komoly munka van mögötte. Azt viszont rémülten veszem észre, hogy bizony rendkívül nívótlan előadók és zenék is egyre nagyobb teret kapnak és ezzel bizony az emberi hallás is elsilányul. A saját fülünk és lelkünk épsége érdekében jobban meg kéne válogatnunk, hogy mit hallgatunk. Mi a célod az énekléssel?
- Kettős cél fogalmazódott meg bennem. Az egyik, hogy közvetítsem a zeneszerzők elképzeléseit, érzéseit. A kottákban, librettókban kódolt üzeneteket találunk és kötelességünk ezt a lehető legnagyobb hűséggel továbbítani és örömet okozni. A másik célom az, hogy egy esetlegesen jól sikerült énekesi pályával jót cselekedjek, s ez a „jótevés” nem merülhet ki a közönséggel való szeretetteljes kommunikációban. További terveim vannak…
Mit jelent számodra az éneklés?
- Az éneklés számomra azt a mentális állapotot jelenti, amiben tényleg jól érzem magam. De azért nem mindig vágyom arra, hogy ezt feltétlenül nagy közönség előtt éljem meg. Nagyon jót tesz az is, ha magamban maradok a hangommal. Figyelem, ismerkedem vele. A hang egy csiszolatlan gyémánt, ami folyton polírozásra szorul. Ez az egész egy végtelen tanulási folyamat. Mit csinálsz, ha már nagyon fáradt vagy egy-egy fellépés után?
- Ha kimerülök, akkor csak a csendre vágyom. Csend nélkül nincs hang sem. Ezért szeretem a kisvárosi létet, a külváros éjszakai nyugalmát, amibe maximum a tücskök ciripelése fér bele. Vannak példaképeid, akikre felnézel?
- Természetesen vannak. A múltból és a jelenből is. Elsődleges példaképeim a szüleim, a nagyszüleim és a nővérem. Olyan értékrendet kaptam tőlük, amiből bőven meríthetek. Az énekmestereimnek is sokat köszönhetek, nagyon felnézek rájuk. Közéjük tartozik világhírű operaénekesnőnk, Sass Sylvia is, akitől szintén nagyon sokat tanultam mind szakmailag, mind emberileg. Megtanultam azt is, hogyan maradjunk őszinte, szeretnivaló emberek akkor is, amikor már egy komoly karrier van mögöttünk. A zene iránti mélységes alázat és szeretet vezérli minden gondolatát. Igazi rokonlélek, akit nagyon szeretek. A múltból példakép számomra Albert Schweitzer, Liszt Ferenc, Teréz Anya, II. János Pál Pápa. Az ő életük, tetteik, gondolataik mind olyan útmutatások számomra, amelyeket követni szeretnék. Az egyik közösségi oldalon gyakran látom, hogy kóbor, elhagyott, elveszett állatoknak keresel gazdát!
- Szívügyemnek tekintem az állatvédelmet. A már említett „távolabbi terveim” ezzel kapcsolatosak. Úgy nőttem fel, hogy egy kutya mindig volt a környezetemben, vagy otthon, vagy a nagyszüleimnél. Őszintén szeretem őket, mert aranyosak és feltétlen bizalmat szavaznak nekünk. Mélységesen felháborít, ha egyes emberek visszaélnek az állatok bizalmával. Titkon, legbelül talán még mindig egy biológus él bennem. Ha valóban az lennék, valószínűleg a világot járnám valamelyik természetvédő csoporttal. Szeretném, ha idővel majd tehetnék azokért, akiknek a hangját nem hallja senki. Közéjük tartoznak mindazok a méltatlan helyzetbe került háziállatok és vadállatok szárazföldön, tengeren, amelyek az emberi gonoszság és kapzsiság áldozatául esnek nap, mint nap. A közösségi oldalakon eddig 4-5 elkóborolt kutyát juttattam haza 2 éven belül. Nekem siker, mert tudom, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki ezt teszi. Soha semmi jó dolog nem hiábavaló. Ezentúl, természetesen örülök minden olyan komoly kezdeményezésnek, amely az állatvilág védelmére irányul. Régebben vegetáriánus is voltál! Ennek mi volt az oka?
- Kamasz koromban határoztam el és öt évig nem ettem húst. Egy ideje újra nem eszem. Senkit nem akarok megtéríteni. Ha kérdezik, hogy miért, akkor a rövid válaszom, hogy lelki okokból. Nem akarok állatot fogyasztani és kész. Aki igazán jól ismer engem, az megérti és nem is boncolgatja tovább ezt a kérdést. De ha igen, akkor annak bővebben is szívesen kifejtem, de ez egy teljes interjút igényelne. Mi a helyzet a fotózással?
- Mindig is érdeklődtem a képzőművészet iránt. Gyermekkoromban sokat rajzoltam, festettem. Manapság pedig a makró fotózás ejtett rabul. Valószínűleg a kis biológus munkálkodik itt is bennem, amikor lehasalok a bokrok alá, hogy egy szarvasbogarat vagy csigát fotózzak le testközelből. Lelkes amatőr vagyok, aki szereti megörökíteni Isten apró teremtményeit. Szabadidődben mit csinálsz még szívesen?
- Régebben sokat írtam. Nagy halom vers, novella és egy meseregény is hever a fiókban. Kosztolányi Dezső és Frederic Chopin voltak a fő ihletőim, akiknek művei ma is legközelebb állnak hozzám. Szeretek kirándulni is, Döbrönte és a Bakony a szívem csücske. Ezeket a helyeket gyakran keressük fel festőművész párommal. Nagyon sok dolog érdekel. Szívesen olvasok tudományos kutatásokról, csillagászatról és a tengeri élővilágról. Utóbbi kimondottan érdekel. Az életmódjuk és egyben a védelmük is. Merre szerepeltél már a világban és milyen darabokban?
- Első és eddigi legtávolabbi utam 2008-ban Indiába, Mumbaiba vezetett, ahol Puccini: Pillangókisasszonyában Suzuki szerepét énekelhettem el. Ez volt első igazi debütálásom operaszínpadon. Zöldfülű akadémista voltam második szereposztásban, de betegség miatt be valaki helyett be kellett ugranom a szerepelni. Élveztem! Bécsben, az egyetemi színpadon Bartók Béla: A kékszakállú herceg várából Juditot, Menotti: A médium című operájának címszerepét és Humperdinck: Jancsi és Juliskájából, az Édesanya szerepét alakítottam. Szintén egyetemistaként debütáltam a Frankfurti Operaház színpadán Wagner: A walkür csodás operájában. Egyik legszebb emlékem Dél-Franciaországhoz kötődik, ahol közös koncerten énekelhettem Sass Sylviával és Thierry Pillonnal, a neves francia színésszel. Úgy tudom, október közepén újra nagyon messzi tájra utazol! Hogy jutott rád a választás?
- Igen - mondja nevetve, majd elárulja, hogy Argentínába, Buenos Airesbe megy közel 2 hónapra.
- Úgy gondolom, nincsenek véletlenek az életben. 2010-ben kaptam egy Birgit Nilsson Emlékdíjat az egyetemen. Ennek köszönhetően Stockholmba utazhattam, többek között megismerkedhettem az ABBA együttesből jól ismert Benny Andersson zeneszerzővel és énekeltem a stúdiójában is. Az Emlékdíj díjátadó koncertjén hallott énekelni a világhírű angol operaénekesnő Dame Gwyneth Jones. Meghívott Bayreuth-ba a mesterkurzusára és két meghallgatást is szervezett számomra. Soha nem fogom elfelejteni ezt a csodálatos gesztust, amit a Művésznő tett felém. Előénekeltem tehát a Festspielhausban és fél évvel később meghívást kaptam Latin – Amerika legnagyobb színházába, a Teatro Colón-ba. Wagner tetralógiájának, a Niebelung gyűrűjének hat órára rövidített változata lesz műsoron, világpremier, melyben Schwertleite és Flosshilde szerepeit fogom énekelni. Ezt a darabot a zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából rendezik meg ebben a változatban, méghozzá Wagner leszármazottja, Katharina Wagner. A társulatban magyar név rajtam kívül nem szerepel. Megtisztelő a felkérés és boldog vagyok, hogy mehetek. Bevallom, egy kicsit izgulok a hosszú út és a honvágy miatt, de remélem, a csodás élmények majd feledtetik ezt velem. Milyen jövőbeni terveid vannak, ha hazajössz Argentínából?
- Januárban ismét Frankfurtba megyek vendégszerepelni, majd várhatóan Rómába utazom Sass Sylviához egy mesterkurzusra, ahol A kékszakállú herceg várával foglalkozunk. Tavasszal ismét Frankfurtba megyek, ahol Verdi: Az álarcosbál operájában Ulrica szerepét alakíthatom majd. Nyáron a Bregenzi Ünnepi Játékok Varázsfuvolájában énekelek Ausztriában. Jövő ősztől pedig két éves szerződést kaptam az újonnan épülő operaházba Linzben, ahol több szerep is vár rám.
Mikor és hol hallhat téged a pápai közönség legközelebb?
- Szeptember 1-jén, 18 órakor az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola aulájában fogok fellépni a pápai Lokálpatrióta Kör Egyesület felkérésére. Harazdy Miklós, a Magyar Állami Operaház kiváló korrepetítora fog zongorán kísérni. A hangverseny bevétele a pápai Alsóvárosi temetőben felállítandó vezérkereszt, a „Mindenki keresztje” javára adatik. „Angyalt láttam” a koncert címe! Miért?
- A koncert címe tulajdonképpen egy évekkel ezelőtt írt saját versem címe is egyben. Ez a vers elhangzik majd a koncerten, mert ebben a temetőben íródott. Akkor úgy éreztem, hogy egy üzenetet kaptam, amit közvetítenem kell. Ezt az alkalmat most szeretném felhasználni az üzenet átadására. Van valami mottód?
- Bizony van. Albert Schweitzer „Az élet tisztelete” című könyvéből származik: „Csak az, ki tervét természetesnek tartja és nem különleges, hősies, hanem józan lelkesedéssel vállalt feladatnak, csak az lehet úttörő a szellem birodalmában, olyan ember, akire mindig szükség van e földön…” Kedves Betti! További sok sikert kívánok neked, remélem, ha hazajössz Dél-Amerikából, ismét lesz alkalmunk egy kellemes beszélgetésre!
Képek:
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!
Megértésüket köszönjük!