Közművelődési napot szervezett az önkormányzat


2012-08-24 16:54:27  | cikk: mo  | 


Közművelődési napot szervezett az önkormányzat főképe
A pedagógusok, az egészségügyi dolgozók és a köztisztviselők után a közgyűjteményi, illetve a körművelődési dolgozók számára is legyen nap, amelyen kötetlen beszélgetések során folytathatnak eszme-és tapasztalatcserét, akár szakmai, akár egyéb témákban – így foglalta össze a hagyományteremtő céllal megrendezett közművelődési nap jellegét és célját Rádi Róbert, a Polgármesteri Kabinet vezetője. Az ágazat dolgozói – többek között a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ, a Jókai Mór Városi Könyvtár, a Pedagógus Művelődési Ház, az Esterházy-kastély és Tájmúzeum, a Pápai Református Gyűjtemények – vezetői és munkatársai a Hagyományok Hegyén osztották meg gondolataikat, és tölthettek el egy kellemes délutánt a természet közelségében.
A megjelenteket Rádi Róbert köszöntötte. A kabinetvezető hangsúlyozta, a városi rendezvények, akár az idei Agrárexpó, sikere mögött számos közreműködő és szervező munkája áll. Az események forgatagában, a szoros munkarend betartása mellett nincs idő az egymással történő beszélgetésekre, eszmecserékre. Amellett, hogy az önkormányzat erre most és a jövőben is lehetőséget biztosít, köszönetét is fejezi ki a dolgozóknak lelkiismeretes munkájukért.
Természetesen nem múlhat el a nap a szakmai kérdések megvitatása nélkül. A rendezvény meghívott vendége, Cserép László az új közművelődési koncepció részleteiről beszélgetett a résztvevőkkel. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Közművelődési Főosztályának főosztályvezetője érdeklődésünkre elmondta, az egyik legfontosabb változás, hogy a 10000 fő alatti településeken a közgyűjteményi, közművelődési feladatokat integráltan lehet ellátni.
- Ez nem jelenti azt, hogy azok az önkormányzatok, amelyek anyagilag úgymond jobban állnak, ne tarthassanak fenn külön könyvtárat, művelődési otthont, tájházat. Ahol azonban erre nincsenek források, ott lehetőséget kívánunk teremteni, hogy ezt meg tudják tenni – fogalmazott a szakember.
Cserép László az új koncepció kapcsán elmondta, nagyobb hangsúlyt helyeznének a közművelődési szakemberek képzésére és a szakembergárda rangjának megerősítésére, ezenkívül fontos változás az is, hogy átalakul a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus névvel működő háttérintézmény. Az intézet a jövőben közgyűjteményekkel kapcsolatos háttérmunkát is fog végezni, az intézményhez csatolt Képzőművészeti Lektorátust pedig leválasztják – tájékoztatott a főosztályvezető.
A közművelődésben tevékenykedő munkatársak megismerhették a Hagyományok Hegye nyújtotta kikapcsolódási lehetőségeket. Tóth Kálmán, a Hagyományok Hegye Egyesület vezetője bemutatta a közel 9 hektáros területen kialakított történelmi, néprajzi és természeti központ koncepcióját, majd a résztvevők körbe is sétálhatták a nem mindennapi adottságokkal rendelkező területet.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!