Vendéggyőzelmek az utánpótlás bajnokságban


2012-08-16 20:04:56  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Vendéggyőzelmek az utánpótlás bajnokságban főképe
A Debreceni Labdarúgó Akadémia pápai vendégjátékával indult az U-18 és U-16-os kiemelt utánpótlás bajnokság. Elsőként Marton Miklós csapata lépett pályára, a pápaiak hazai közegben a Mocher – Kovács D. Varga, Kovács D. (’16 Réthi), Bolla (’80 Varga) – Kalmár, Iványi, Budavári, Baldauf – Rácz (’55 Óbermayer), Palkovics összetételben igyekeztek jó eredményt elérni. Hazai szempontból jól indult a meccs, hiszen egy szögletet követően már a 9. percben Kovács Dávid fejesgóljával előnybe kerültek a mieink 1-0. Sajnos sokáig nem örülhettek, mivel egy védelmi hibát követően Hortó bólintott a pápai kapuba 1-1. A debreceniek állandó nyomás alá helyezték a kapunkat, ennek a 17. percben lett újabb eredménye, ekkor Nagy talált a kapuba 1-2. A 33. percben egy eladott labdával iramodott meg a DVSC, a 16-oson belül pedig Mocher kapus szabálytalankodott, a jogosan megítélt büntetőt Barnucz helyezte a hálóba 1-3. A második félidőben az eredmény nem változott, igaz előbb Budavári hagyott ki ordító ziccert, majd két ígéretes pápai támadást állított meg les címén a játékvezető, összességében a PELC egy pontra rászolgált volna, végül maradt a 3-1-es vendégsiker.

Marton Miklós: Sajnos sokszor futottunk a labda után, a második félidőben már jobban játszottunk, megtettünk mindent, hogy legalább egy pontot itthon tartsunk, nem sikerült. A tavalyi másodosztály után ennek a csapatnak még fel kell venni az első osztály ritmusát, sokkal gyorsabb gondolkodás és reagálás kell egy-egy szituációban.

PELC U-18 – DVSC-DLA 1-3 (Gsz.: Kovács ill. Hortó, Nagy, Barnucz)

Radó Péter U-16-os együttesére is nehéz két félidő várt, még hazai pályán sem a pápaiak számítottak esélyesnek, a házigazdák azonban a Máté – Erdősi, Ihász (’41 Schilde), Kovács (’69 Réfi), Kőhalmi – Laki, Müller, Obermayer, Peka – Pintér, Margl összeállításban mindent megtettek, hogy elfogadható eredményt érjenek el. Sajnos a fehér mezes vendégek az első félidőben háromgólos előnyre tettek szert, melyet a folytatásban további hat találat követett. A nagyarányú vereséghez az is hozzájárult, hogy sérülés miatt két kényszerű cserét is végre kellett hajtania a pápaiak edzőjének.

Radó Péter: Jó csapat a Debrecen, megérdemelték a három pontot, sajnos a belső tényezők mellett külső dolgok is hátráltattak minket, a Magyar Labdarúgó Szövetség például képtelen volt három hónap alatt kiállítani egy versenyengedélyt, emiatt nélkülöznünk is kellett egyik játékosunkat. Edzőmeccset sem tudtunk játszani a nyáron, az első bajnoki fordulóban „debütált” tehát a gárda, most két hét pihenő következik, kielemezzük ezt a 90 percet, tanulni kell a hibáinkból. Nehéz dolgunk lesz, hiszen nyolc akadémia van ebben a bajnokságban, de minden tőlünk telhetőt megteszünk.

PELC U-16 – DVSC-DLA 0-9 (Kártik 2, Dimény, Bíró 5, Sándor)

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!