Mesterházy Attila: Alternatív gazdaságpolitikai programra van szükség


2012-08-07 21:48:13  | cikk: mo  | 


Mesterházy Attila: Alternatív gazdaságpolitikai programra van szükség főképe
Kövér József és dr. Szundi Béla 75. születésnapja alkalmából gyűltek össze az MSZP képviselői ma délután. Az MSZP elnöksége ugyanis úgy döntött, hogy ez alkalomból Baloldalért-díjjal ismeri el munkájukat, azt a tevékenységet, amelyet a magyar baloldal fejlődéséért, épüléséért végeztek hosszú éveken keresztül. A díjat Mesterházy Attila, az MSZP elnöke adta át a két ünnepeltnek.

A zárt körű esemény előtt az MSZP képviselői – Mesterházy Attila elnök, Grőber Attila, a párt helyi vezetője, Pál Béla országgyűlési képviselő és Gőgös Zoltán megyei elnök – sajtótájékoztatón számoltak be az aktuális politikai eseményekről. Mesterházy Attila azt hangsúlyozta, pártjuk támogatja a szakmai szervezetek – köztük a Magyar Sertéstartók Szövetségének – azon kezdeményezését, amely az 5 százalékos kedvezményes áfa-kulcs alá sorolt alapvető élelmiszerek körét bővítené. A szocialista párt elnöke szerint több okból lenne szükségszerű az intézkedés. Az élelmiszerek körének bővítését gazdasági és munkahelyvédelmi szempontok indokolják, nem beszélve a fogyasztók oldaláról érkező igényről. Az MSZP ezért követeli a kormánytól, hogy még nyáron kezdjen tárgyalásokat az érintett szakmai szervezetekkel az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséről, arról, hogy melyek azok a termékek, amelyek az 5 százalékos áfa-kulcsba tartozhatnak - jelentette ki Mesterházy Attila a mai sajtótájékoztatón. Az elnök-frakcióvezető elmondta, az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését másfél évvel ezelőtt is kezdeményezték, ezért megdöbbentő Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek az a nyilatkozata, mely szerint nem hallott az alapvető élelmiszerek áfa-csökkentésére vonatkozó törekvésről.
- Másfél éve folyamatosan létezik ez a javaslat, látható módon a miniszternek lövése sincsen arról, hogy mi történik akár az agrárágazatban, akár a gazdaság más területein" – fogalmazott Mesterházy, majd hozzátette, éppen ezért a nyáron szakmai konzultációt folytatnak, melynek nyomán őszre elkészül az MSZP alternatív gazdaságpolitikai programja. A programnak két pillére lesz: a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés serkentése.

A sajtótájékoztatón Gőgös Zoltán országgyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke elmondta, a rendkívüli időjárás miatt ősszel az élelmiszerárak drasztikus emelkedése várható. Ezt az érdekképviseleti szervezetek már hetek óta folyamatosan jelzik – hívta fel a figyelmet a politikus.
Gőgös Zoltán szerint az állattartóknak gyors likviditási segítségre lenne szükségük
Ez lehet kedvezményes hitel, lehet a kárenyhítési előlegnek a kifizetése. Sürgős segítségre van szükség, hiszen olyan helyzet állhat elő, hogy a lakosság nem tud magyar élelmiszerhez jutni.
A szocialista képviselő arra figyelmeztetett, hogy Romániában az áfa 25 százalékról 9 százalékra csökkentése a feketegazdaság élénkülését generálhatja, mert emiatt mindenki a szomszédos országból fogja visszahozni feketén Magyarországra az áruját. Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése megoldást jelenthet abban, hogy a fogyasztók ne terhelje oly mértékben az árak növekedése és visszaszorítja a feketegazdaságot is – tudtuk meg Gőgös Zoltántól.

Pál Béla a sajtótájékoztatón a szocialista kormányzás idején Pápán végbement fejlesztésekre tért ki. Elmondta, a fejlesztési forrásokból Pápa 6-7 milliárd forintos támogatásban részesült.

Képek:


Címkék: MSZP
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!