Pápai diáklány lett a Várkertfürdő legszebb hölgye


2012-08-05 17:47:09  | cikk: HuHa  | fotó: Babos Petra  | 


Pápai diáklány lett a Várkertfürdő legszebb hölgye főképe
Éjfélig tartott tegnap a Várkertfürdő kilencedik születésnapja alkalmából rendezett parti. A közel háromezer vendéget egész napos szórakoztató program várta a fürdő strandján, mely aztán a termálkertben éjszakai fürdőzéssel és karaoke partival zárult. De ne szaladjunk ennyire előre az időben, kezdjük az elején, vagyis folytassuk a délutáni eseményekkel.
A déli pihenőt követően, ebéd után közös vízi torna mozgatta meg a medencékben pihenőket, közben pedig megkezdődött a strandvízilabda bajnokság és a strandfoci mérkőzés a jelentkező csapatok között, az extrém szórakozást kedvelők pedig toronyugró versenyen is részt vehettek az új strandmedencében. A fociban a Bordogok vidám csapata lett a győztes, akik egyébként visszatérő vendégei a Várkertfürdő születésnapi programjának, sőt a csapat egyik tagja is éppen születésnapos volt tegnap. A baráti társaság, nem önmagában érkezett a rendezvényre, az urak partnerüket is elhozták a mulatságra, akik lelkesen szurkoltak a „fiúknak” és a tizenhat fős csapat –elmondásuk szerint – nagyon jól érezte magát. A strandvízilabda bajnokságot a Kék hullám nevű, fiatalokból álló társaság nyerte, az öt méteres dobások versenyében pedig a Fehér cápák bizonyultak a legjobbnak.  A sportos rendezvények ideje alatt a gyermekeket a győri Holle Anyó Meseszínház „ A kisvakond világkörüli utazása” című meséjével szórakoztatta. Az interaktív mesejáték főszereplője hosszú útra indult, hogy beteg barátjának, a kisegérnek - aki egyébként azért lett beteg, mert felfalta a kisvakond születésnapi fagyi tortáját - megszerezze a gyógyító növényt, a matricaria chamomillát, vagyis a kamillát. A tudós bagoly szerepét Bende Ildikó, a Győri Nemzeti Színház örökös tagja alakította.
-A kisvakond a bagolytól kapja a receptet, aki természetesen a latin nevét mondja a növénynek, a vakondnak azonban nem ugrik be, hogy tulajdonképpen a kamilláról van szó, így elindul a nagyvilágba megkeresni. Végül sikertelenül ér haza és a tudós bagoly ekkor mondja meg neki, hogy nem kellett volna az egész világot bejárni, hiszen a kamillavirág itt van a vakondtúrás mögött – mesélte el a történetet a művésznő. A mesejátékba persze a gyerekeket is bevonták a színészek, és együtt mentek földrészről földrészre sok-sok érdekességgel találkozva útközben.
-Ebbe a mesébe nagyon jól bevonhatók a gyerekek és éppen ezért óriási sikere is van mindenütt, hiszen ők is részesei lesznek a történetnek – fogalmazott Bende Ildikó, és csakugyan, a fürdőben strandoló gyerekek odakuporodtak a színpad elé, egy tucat apróság pedig a színpadon közvetlenül is bekapcsolódott az előadásba.
A mesejáték után az egyik tehetségkutató televíziós műsor felfedezettje, a Fivérek zenekar lépett porondra és latinos muzsikával varázsolta el a közönséget. Az ifjú zenészek hobbi szinten kezdték a muzsikálást és a ranglétrát végigjárva egyre népszerűbbé váltak.
-Ez a műfaj rendkívül temperamentumos és szórakoztató, és nagyon közel áll hozzánk – mondták el a félórás élő koncert előtt. Műsorukban felváltva játszották saját szerzeményeiket - köztük két legújabb dalukat - és azokat,  amikkel a televíziós show-ban elnyerték a legjobb zenekar címet. Az együttes nagyon sok meghívásnak tesz eleget, mint mondták, vannak napok, amikor egyik fellépésről azonnal indulniuk kell a másikra, tegnap azonban a pápai műsort követően csak késő este volt szereplésük, így volt idejük megmártózni a Várkertfürdő medencéiben.
-Ilyen melegben a kedvencünk a hideg vizes medence, de láttam, hogy van itt ugrótorony is, azt biztosan ki fogjuk próbálni –mosolyogtak a fiatal zenészek.
S míg a koncertet követően a Fivérek a medencékben hűsítették magukat, a színpadon megkezdődött a Strandszépe Választás, melyre tizenöt fiatal hölgy jelentkezett. Az indulók között több pápai lány is szerepelt, de voltak veszprémi, győri, keszthelyi versenyzők is, sőt egy Szlovákiából érkezett fiatal lány is részt vett a megmérettetésen. A lányok előbb utcai ruhában, aztán pedig fürdőruhában mutatkoztak be a közönségnek, a színpadot több száz vendég állta körül, tapsolva bíztatva a versenyzőket. A közönség szavazatai mellett hattagú zsűri döntött a helyezésekről, és a hölgyeket látva, bizony nem volt könnyű dolguk. A verseny szüneteiben zumba aerobic bemutatót láthattak az érdeklődők, akik, ha kedvet kaptak e zenés fittness edzésformához rögtön jelentkezhettek is a Várkertfürdőben működő csoport tagjai közé. A Strandszépe Választás eredményhirdetésére aztán ismét felsorakoztak a hölgyek, akiknek Kovács Antal, a Pápai Termálvízhasznosító Zrt. elnök-vezérigazgatója adta át az emléklapot, virágot és az ajándék fürdőbelépőt. A program támogatói, akik a zsűrit alkották számos különdíjat hoztak magukkal, így volt, aki a fürdő ajándéka mellett kétszemélyes vacsorameghívást, kozmetikai csomagot, tánciskolai bérletet, ajándékcsomagot és hotel meghívót kapott ajándékba. A közönségdíjat Pető Kíra vehette át, a verseny harmadik helyezettje Varga Anita Dóra pápai hölgy lett, második helyen végzett Dávidovics Dóra győri versenyző, a korona pedig Schrantz Petra 16 éves, pápai ifjú hölgy fejére került. Petra első alkalommal vett részt szépségversenyen és mint mondta, nagyon izgult.
-Amíg sorakoztunk a versenyhez még nem volt bennem izgalom, de amikor elindultunk, már nagyon hevesen vert a szívem és éreztem, hogy remeg a kezem. Ráadásul én húztam az egyes sorszámot és így a többieket is nekem kellett vezetnem. Nagyon izgalmas volt a verseny, de jól éreztem magam és örülök, hogy vállalkoztam rá – mesélte az eredményhirdetés után a mosolygós, valóban gyönyörű diáklány. A Türr gimnáziumba járó szépséget édesanyja bíztatta, hogy jelentkezzen a fürdő versenyére.
-Én mindegyik lányt esélyesnek éreztem a győzelemre, de nagyon örülök, hogy végül én nyertem meg a versenyt – mondta a Strandszépe választás győztese, hozzátéve – szerintem egy fiatal lány szépsége a természetességében rejlik. Nem szabad siettetnünk, hogy felnőjjünk, hanem hagyni kell, hogy szép természetesen nővé érjünk.
Petra egyébként szép hosszú göndör haját találja a legszebbnek magán, amit, mint mondta, édesapjától örökölt. A fiatal lány azt is elárulta magáról, hogy szabadidejében szívesen sportol - leginkább fut és kézilabdázik -, olvas, de örömmel segít be édesanyjának a házimunkába is.
A Strandszépe választás résztvevői a versenyt követően elfogyasztották a Várkertfürdő születésnapi tortáját, mely ugyancsak a rendezvény egyik támogatójának felajánlása volt, s melyen a gyertyákat Kovács Antal, a létesítmény vezetője gyújtotta meg a színpadon a nagyközönség előtt.
A születésnapi program azonban még nem ért véget a késő délutáni órákban, a közel háromezer főre duzzadt vendégsereget operett gála szórakoztatta a legnépszerűbb slágerekkel. Zsadon Andrea, Szolnoki Tibor és zenei kísérőjük Körmendi Péter műsorát lelkes taps kísérte.
-Ezt a műfajt csak úgy érdemes csinálni, hogy vállaljuk, tiszteljük, szeretjük, értékeljük és értéken tartjuk. Másként nem érdemes – fogalmazott Szolnoki Tibor, partnere pedig így vélekedett:
-Azokból az örökzöld dallamokból táplálkozunk, melyeket Kálmán, Lehár és a többi nagybecsű operettszerző - akiket szeretünk – megalkotott.
-Az operett romantikus, sok vidámsággal, néha szomorúsággal, nagy lélekkel teli műfaj. Ezek minden emberben benne vannak, legyen az idős vagy fiatal, és ezekkel az érzelmekkel minden ember könnyen tud azonosulni – mosolygott Szolnoki Tibor, Zsadon Andrea pedig hozzátette – Olaszországban azt mondják, Verdit és Puccunit minden péklegény fütyüli, nálunk pedig mindenki fütyüli Kálmán Imre és Lehár Ferenc fülbemászó dallamait.
A művészek úgy látják, az operett varázsa éppen a dalok ismertségében rejlik, hiszen a közönség nagyon szereti, ha együtt énekelheti a fellépőkkel az ismerős dallamokat. A közel egy órás műsorban felcsendülő operett slágerek a Várkertfürdő vendégei számára is ismerősek voltak, így medencékben és a medencék partján többen dalra fakadtak a művészekkel, akik olyan dalokat hoztak el, mint a „Te rongyos élet”, a „Gyere velem édes shimmyt járni” vagy a „Szép város Kolozsvár”.
Az operett gála után aztán retro diszkó slágerek csendültek fel a strandon és nagyon sokan egészen zárásig kihasználták a fürdőzési lehetőséget. Egy kislány érdeklődésünkre elmesélte, Budapestről érkezett, keresztszüleinél nyaral Pápán és már nem először jár a Várkertfürdőben, legjobban pedig a csúszdák tetszenek neki, mert gyorsak és izgalmasak. Hegedűs Tamás barátnőjével látogatott el a fürdőbe Győrszemeréről. A színes színpadi műsort a melegvizes ülőmedencéből nézték végig. Mint mondták, nem tudták, hogy a létesítmény épp szombaton ünnepli születésnapját, de nagyon tetszett nekik a program.
-Most vagyunk itt először, de már sok jót hallottunk a pápai fürdőről és most ezt meg is tapasztaltuk. A víz kellemes, sok a szórakoztató elem és láttam, úszni is lehet. Valószínű, hogy többször vissza fogunk térni ide – dicsérte a létesítményt a fiatalember. Hasonló véleményen volt egy idősebb házaspár is, akik rábakecöli kirándulásukról hazafelé tértek be Pápára.
-Nagyon kellemesen érezzük magunkat, a feleségem hallotta, hogy nagyon jó a pápai fürdő és gondoltuk kipróbáljuk. Korábban nem jártunk itt, de nagyon jó választás volt és biztos, hogy vissza fogunk térni. Márcsak azért is, mert részt vettem itt a vízi tornán és nyertem egy belépőt – mesélték felváltva.
A strand ugyan 20 órakor bezárta kapuit, a születésnapi programnak azonban korántsem volt még vége. A termálkertben ugyanis éjszakai fürdőzés és karaoke parti várta a vendégeket egészen éjfélig. A szokatlan időpont sokakat maradásra csábított, a csillagfényes és diszkólámpás éjszakában pedig jó hangulatú énekléssel töltötték az időt születésnapi program vendégei.
Az évforduló alkalmából Kovács Antal elnök-vezérigazgatót kérdeztük az elmúlt időszakról. A fürdő vezetője úgy fogalmazott, az átadástól kezdve folyamatos a létesítmény fejlődése.
-Ha visszagondolunk arra, hogy 2003-ban mekkorák voltunk és mostanra mekkorára nőttünk, akkor elmondhatjuk, ez nagyon szép fejlődés, hiszen összesen több mint három milliárd forint beruházás történt létesítményünkben. A kilenc év alatt több mint két és fél millió vendég kereste fel a fürdőnket, ami szintén nagyon szép eredmény.
A vezérigazgató hozzátette, a Várkertfürdő különlegességei közé tartozik, hogy hatalmas zöldfelülettel rendelkezik, így a vendégek igen kényelmes körülmények között helyezkedhetnek el, hogy uszoda is tartozik a létesítményhez, és hogy a pápai gyógyvízre épülve széles körű gyógyászati szolgáltatással tudják fogadni az ide érkezőket.
A születésnapi programról Kovács Antal úgy fogalmazott, ez a nap kiváló lehetőséget ad arra, hogy színes műsorokkal szórakoztassák a fürdő vendégeit és egy jó hangulatú programon mutassák be a létesítményt mindazoknak, akik most először jöttek el a Várkertfürdőbe.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!