Isten hangjai a Ferences templomban


2012-07-30 09:07:43  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Isten hangjai a Ferences templomban főképe
Szinte zsúfolásig megtelt tegnap estére a város ékszerdoboza, a Ferences templom, melyet csodálatos trombitaszó töltött meg vasárnap.  A közelmúltban indított koncertsorozat harmadik állomásához érkezett, melyen ezúttal Reiter Gábor, a saarbrückeni nemzeti színház trombitaművésze varázsolta el a közönséget. Az ifjú művészt zongorán Horesnyi Mónika kísérte.
Csernai Balázs káplán érdeklősünkre elmondta, az idei hangversenyek szervezésnél arra törekedtek elsősorban, hogy a keresztény zenét mutassák be, az általános klasszikus zenén keresztül.
- Mohácson születtem, s ott is végeztem tanulmányaimat, valamint zenei pályafutásom is innen indult. 7 éves korom óta érdekel a zene. Jelenleg a németországi saarbrückeni nemzeti színház trombitaművésze vagyok. Csernai Balázs meghívására már második alkalommal járok Pápán, ebben a meseszép kis templomban. Remélem, még lesz lehetőségem eljönni a városba - mondta Reiter Gábor.
Végül hozzátette, a jövőben is szeretne koncertezni, valamint tanítani a fiatalabb nemzedéket.
A koncert során elsősorban barokk művek csendültek fel, de francia XX. századi művek is megelevenedtek a közel egy órás zenei élmény során.
Az est során közreműködött verssel Veisz Endréné, Édes Ágnes, Horváth Emília és Takács Annamária.
Az ingyenes hangversenysorozat következő programja augusztus 19-én lesz, amikor is a szombathelyi Nádasy Trió érkezik városunkba.
1942-ben augusztus 2-án szentelték fel a Ferences templomot. Ennek alkalmából augusztus 2-án, reggel 7 óra 30 perckor ünnepi szentmisére várják a híveket.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!