Véber György: Az egyik kiesőjelölt lehet a Lombard Pápa


2012-07-26 14:41:35  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Véber György: Az egyik kiesőjelölt lehet a Lombard Pápa főképe
Véber György a pepsifoci.hu hasábjain a Debrecen, a Fradi, a Diósgyőr, az MTK, a Haladás és a Honvéd mellett a Lombard Pápa átigazolási politikáját is véleményezte. A szakember szerint a Ferencváros jól erősített, de nem végez az első hatban, ugyanakkor a Loki megvédheti bajnoki címét. Véber úgy gondolja, a Diósgyőr és a Haladás is meglepetést okozhat a következő szezonban, Bene Ferenc együttese pedig nehéz szezonra számíthat.
- Gyömbér és Lovrencsics távozásával sokat gyengült korábbi csapatom, míg a támadósorba érkező Cekulajvesről eddig nem sok jót hallottam. Maróti mindenképp erősítés, és Tóth Bence is az lenne, ha felépülne. Az egyik kiesőjelölt lehet a Pápa, de aztán lehet, hogy rám cáfolnak és erős középcsapat lesz – vélekedett a korábbi pápai mester.


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!