Ismét a Haladással játszott a Lombard II


2012-07-26 09:42:46  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Ismét a Haladással játszott a Lombard II főképe
A szombathelyi gárda ellen az első félidőben az NB III-as keret, a második játékrészben az U-18 és U-19-es játékosokból álló vegyes csapat lépett pályára. A pápai együttesnek ez volt a második felkészülési mérkőzése, az első 45 percben nagyon agresszívan és jól játszottak a vendégek és 2-0-nál is nagyobb arányban nyerhették volna a félidőt. A mieink részéről Horváth T. és Szilágyi talált be. Szünet után a fiatalok jutottak szóhoz, ez meg is látszott, hiszen nagy fölényben játszottak a hazaiak, főleg úgy hogy Ughy sérülése kiújult és nem tudott igazán csapata hasznára lenni. Bár a vendégeknek is voltak nagy helyzeteik, de a nagyobb arányú vereséget Markek kapus bravúrjai akadályozták meg.

Nagy Mihály: Nagyon hasznos két mini mérkőzést játszottunk, az előző két nap négy nagyon kemény, illetve a ma délelőtt edzései után nem is bírtunk volna többet. Az eredmény ellenére a második játékrésszel is elégedett voltam, mert öt olyan játékos is játszott, aki gyakorlatilag még nem tudott edzeni a felkészülés alatt.

Haladás U-19 – Lombard II 0-2 Gól: Horváth T., Szilágyi
Lombard II: Markek – Németh, Molnár, Tóth, Venczel– Enyingi M., Horváth T., Grőber – Szilágyi, Horváth Cs., Páli

Haladás U-19 – PELC U-19-U-18 vegyes 2-0
PELC U19-U18 vegyes: Markek – Kálmán, Kastély, Varga A., Böröczky – Balogh, Iványi, Ughy – Szabó, Baldauf, Károly

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!