4300 négyzetméter burkolt felület a Fő téren


2012-07-22 11:06:17  | cikk: HuHa  | 


4300 négyzetméter burkolt felület a Fő téren főképe
A térkövek méretre vágása és helyére illesztése, a már burkolt felület egyenletessé vibrálása, a „fúgaközök” besöprése, a Gróf út és Szent István úti csomópont forgalomválasztó szigetének szegélykövezése, az út szegélyének kialakítása és a templom mögötti terület murvázása – ilyen munkálatokat láthattak azok, akik a héten a Fő tér építési területét lezáró kordon mellett elhaladtak.
A burkolt felület nagysága július 16-ára meghaladta a 4000 m2-t, a hét végére pedig elérte a 4300 m2-t, vagyis a burkolandó felület egyharmadát már térkövek borítják.
-A munkálatok a templom keleti oldalán kezdődtek tavasszal, ott 932 m2 felületet burkoltak le a kivitelezők, aztán pedig a tér nyugati oldalán folytatták a munkát – tekintett vissza az építkezésre Molnár István, városfejlesztési osztályvezető. – A mostani szakaszban Korvin utca felőli oldaltól haladnak a Szent István út felé. Az útburkolatnak egy része már elkészült a Korvin utcai bekötő szakasz végén pedig a forgalomválasztó sziget kialakítását végzik a munkások. Ez fogja majd a Gróf út felé, lefelé vezetni a forgalmat, illetve engedi be a Szent István út felől érkezőket. 
A templom mögötti területen is megkezdődtek a burkolást előkészítő munkák, a murvázást és tömörítést végezték a héten a kivitelezők. A tér nyugati oldalán, a templomot körülölelő zöld szigetek falazatai, szegélyei elkészültek, ezekbe várhatóan szeptemberben töltik be a földet, a tér gyalogosforgalom számára kialakított részén pedig már hat raszter közötti területet fednek be a gránitkövek.
-Az építés előrehaladásáról egy szám: két hét alatt körülbelül 1000 m2 felületet burkolnak le az építők. A munkálatoktól függően több tucat ember dolgozik nap, mint nap az építési területen, de volt olyan, hogy a hatvanat is meghaladta a kivitelezők száma – mondta el az osztályvezető.
A tér teljes felülete 12.500 m2, melynek harmadát már burkolat fedi, és ha az időjárás nem akadályozza az építkezés menetét, akkor az őszre – a terveknek megfelelően - elkészül a templom vonaláig tartó terület. 

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!