A borsosgyőriek is mulattak szombaton


2012-07-22 11:00:28  | cikk: mo  | 


A borsosgyőriek is mulattak szombaton főképe
Bár az eső Borsosgyőrt sem kerülte el tegnap, a helyieket ez nem gátolta abban, hogy ne egyenek, igyanak és mulassanak egy jót közösen a településrész focipályáján. A falunapi programok már délelőtt várták a közel 1000 fős falu közösségét. Máté István, Borsosgyőri Városrész Önkormányzatának elnöke elmondta, a rendezvény programjainak összeállításáért Máté Mónika felelt. A hosszú évek óta folyamatosan megrendezett falunapon mindig kiemelt helyet kapott a sport. Így már délelőtt megkezdődött a gyermekfoci, melyben 11-es rúgó versenyen és kispályás futball mérkőzéseken mutathatták be lábtechnikájukat a fiúk és a lányok is. A gyermekprogramok sora ezzel persze nem ért véget, hiszen voltak különféle ügyességi játékok és izgalmas sportversenyek is, ezenkívül folyamatosan ki lehetett próbálni a régi korokat idéző fajátékokat, az élőcsocsót, amely még az esőfelhők tornyosulása ellenére is igencsak népszerű volt a fiatalok körében, de természetesen nem maradhatott el a kézműves foglalkozás sem.
Izgalmas eszközöket és történeteket láthattak és hallhattak a helyiek a rendőrségi-, tűzoltó-és mentőautó bemutatón. De nagyon népszerűek voltak a fesztiválsátor színpadi produkciói is. Máté István hangsúlyozta, céljuk az, hogy a falunapi rendezvényeken minél több helyi amatőr művészeti és gyermekcsoport megmutathassa mindazt, amit az eltelt egy évben tanult. Így a Miénk a színpad címmel megszervezett program keretében a borsosgyőri tánccsoportok kaptak lehetőséget a bemutatkozásra, a legkisebbektől egészen a felnőttekből álló Bosasszé elnevezésű formációig.
Természetesen a helyiek mellett néhány meghívott vendégfellépő is szórakoztatta a közönséget: elismerés és meghatott tekintetek övezték a látássérült kisfiú, Szabó András zenés műsorát.
Dr. Áldozó Tamás a borsosgyőrieknél is tiszteletét tette. Belecsöppenve a jó hangulatú mulatozásba a polgármester az ilyen alkalmak közösségteremtő erejét hangsúlyozta. Elmondta, mindenképpen szükség van egy olyan napra, amikor a falu közössége összejön és együtt múlatják az időt, feledve a napi gondokat. Áldozó Tamás hozzátette, a közel egy éve alakult Borsosgyőri Városrész Önkormányzata folyamatosan a helyiek rendelkezésére áll, bátran keressék fel a képviselőket a faluval kapcsolatos gondolataikkal, problémáikkal vagy akár ötleteikkel, hiszen a városi képviselőtestület döntéseit minden esetben a részönkormányzat véleményének figyelembevételével hozza meg.
Az eredményhirdetésen az ajándékok és díjak alatt roskadozó asztal mellett adták át az elismeréseket a legjobb egyéni versenyzőknek és csapatoknak. Az ügyességi játékokat és a focibajnokságokat számos kategóriában megtartották, így a legkisebbek, a kicsit nagyobbak és a felnőttek sem maradtak ki az élményekből, aztán pedig a jutalmakból.
A gyermekfociban az FC Borsosgyőr csapata jeleskedett az élen, míg a felnőtteknél az M-Ászok futballcsapata lett a legjobb. Az eredményhirdetés a megyei labdarúgás negyedosztályú bajnoksága győztes csapatának elismerésével zárult. A bajnok csapat, vagyis a Borsosgyőri ISE tagjainak dr. Áldozó Tamás és Máté István adta át az elismerést jelző érmeket.
A díjátadás után a gasztronómiai örömöké volt a főszerep. A borsosgyőriek négy kondérban készítették a vacsorát, az ízletes pörköltet 80 kg sertéshúsból állították össze a lelkes szakácsok. A főzésben segédkezett szüleinek a 18 éves Présinger Gabriella is. Érdeklődésünkre elmondta, rendszeresen részt vesz a falunapi rendezvényeken, idén barátnőjével látogatta a programokat: megnézte a kicsik fellépését és sokat segített a pörkölt kevergetésénél is. Gabi szerint jó, hogy van egy nap az évben, amikor a szüleivel, a család barátaival és ismerősökkel lehet, akikkel egy jót mulathatnak akár hajnali négy óráig.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!