Bene Ferenc: Szakmailag értékes egy hét áll mögöttünk


2012-07-20 20:18:43  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Bene Ferenc: Szakmailag értékes egy hét áll mögöttünk főképe
Hétfőtől Tatán készül a július 28-án rajtoló idényre a Lombard Pápa. A keret a felkészülési időszakban második edzőtáborában vesz részt, a játékosok ideális körülmények között napi két alkalommal edzettek. Az edzőközpontban ma befejeződtek a tréningek, a holnapi edzőmeccset követően az együttes hazautazik. Az eddig elvégzett munkáról és a csapat jelenlegi állapotáról Bene Ferencet kérdeztük, akit telefonon értük utol.
- Az általam előzetesen elvárt minőségi és mennyiségi munka felett teljesítenek a játékosok, maximálisan elégedett lehetek, hiszen kiváló minőségű edzőpályán tudtunk edzeni, folyamatosan kontroll alatt tartottuk a tréningeket, az étkezést, de még a pihenő időszakot is. Teljesen más ez az edzőtábor, mint a leinefeldei, Németországban „protokolláris” edzőmeccsek voltak, Tatán pedig 100 százalékban az általam eltervezett dolgokat tudtuk megvalósítani. Azok a játékosok, akik már a téli felkészülést is a kezeim alatt végezték sokkal jobb állapotban vannak, mint az újonnan csatlakozók, utóbbiak előző csapatukban kevesebbet játszottak, nekik nagyon hamar utol kell érni magukat. Örültem volna, ha több játékost tudunk igazolni, ez nem így alakult, de egy edzőnek az a feladata, hogy tudása legjavát nyújtva a rendelkezésére álló játékosokból a legjobbat hozza ki, erre törekszem én is.

A csapat július 21-én 10 órától a tatai edzőközpontban Budaörssel csap össze.


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!