A grófi pár is köszöntötte a parádé résztvevőit


2012-07-14 13:06:29  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


A grófi pár is köszöntötte a parádé résztvevőit főképe
Látványos tűzzsonglőr bemutató és a Pegazus Színház műsora várta tegnap este az érdeklődőket az Esterházy-kastély előtti udvaron. A gyermekfesztivál idén a virágok jegyében zajlik, a műsorban is a virágok szépségére hívták fel a figyelmet. Késő este csodálatos mécses-és gyertyafényben úszott a kastély a közel ezer égőtől. 47 bátor induló éjszakai ügyességi négypróbán mérhette össze tudását. A parádé második napján, szombaton aztán reggeli ébresztő térzenével indult a nap, kézműves foglalkozásra invitálták az érdeklődőket, majd a grófi pár, Pálffy Szidónia és Esterházy Ferenc köszöntötte a népes vendégsereget. Az udvartartás a vendégek kísértetében Pápa Város Fúvószenekarának közreműködésével vonult le a Várkertbe, ahol Bokréta címmel zenés-táncos produkciót mutattak be a Pegazus Színház társulatának tagjai, majd a pécsi MárkuSzínház vidám előadása következett Égig érő fa címmel. Rendkívül nagy népszerűségnek örvendett a Kerekítő, melyen mondókás mókák hangozottak el babáknak és mamáknak egyaránt.
A délután folyamán a Fehérlófia című bábelőadás, hétpróba és a szekszárdi Holló együttes várja a Várkertbe látogatókat, a változatos és szórakoztató kísérő programok mellett.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!